Több pénz szociális programokra

A központi finanszírozás átalakítása súlyosan korlátozza a szociális ellátásra szakosodott egyesületek, alapítványok, civil szervezetek lehetőségeit – vélekedett Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Szabó Enikő

2014. április 04., 16:562014. április 04., 16:56

A csütörtökön tartott elnöki sajtótájékoztatón jelen volt a Kovászna megyében létező összes olyan intézmény képviselője, amely megyei önkormányzati forrásokból valamely szociális tevékenységet lát el.

Tamás Sándor felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a szociális ellátási rendszer nem teszi lehetővé, hogy a közszféra lássa el az összes beteg vagy fogyatékkal élő személyt. Az egyik ilyen terület az otthoni beteggondozás, hiszen ezt civil szervezetek, egyesületek, alapítványok látják el. „Miközben az állami támogatás mértéke folyamatosan csökken, idén is sikerült valamelyest megnyugtató megoldást találnunk: a tavalyi 270 ezer lejes keretet is 300 ezer lejre növeltük, ezáltal egy kicsit pótolva többek közt a Gyulafehérvári Caritast és a Diakónia Keresztény Alapítványt ért veszteséget” – mutatott rá Tamás Sándor.

Háromszéken 2013-ban összesen 270 ezer lej támogatást kapott a Diakónia Keresztény Alapítvány, a Gyulafehérvári Caritas, a Háromszéki MÁRA Egyesület, a Laura Ház Egyesület, a Vöröskereszt, valamint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Idén a pályázok listája az Izabella Alapítvánnyal egészült ki, a keretösszeg pedig elérte a 300 ezer lejt.

Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője elmondta, hogy a legújabb információk szerint, a szociális ellátás egyre több szolgáltatását kívánják országos szinten a civil szférára átruházni. Az idén a felnőtt és valamely fogyatékkal élő személyek ellátásával indult meg a folyamat, de a következő években egyre több téren lesz lehetősége civil szervezeteknek pályázni.

A civil szervezetek beszámolóiból kiderült, hogy munkatársaik széles munkakört látnak el, hiszen katéterezéstől, mosáson át, favágásig és szabadidős tevékenységek szervezéséig, igencsak sokrétűek a feladatok, amelyeket korcsoportok, szociális helyzet vagy egyéb tényezők függvényében határoznak meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 15., szombat

Turizmust érintő beruházások kezdődnek Bálványoson

A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.

Turizmust érintő beruházások kezdődnek Bálványoson
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Hirdetés
2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
Hirdetés