
Fotó: Bartos Lóránt
Kovászna Megye Tanácsa három éve hirdette meg a vidéki kultúrotthonokat felújító programját, mely által 65 megyei kultúrházat sikerült felújítani.
2014. augusztus 28., 14:422014. augusztus 28., 14:42
2014. augusztus 28., 14:432014. augusztus 28., 14:43
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke sikeresnek nevezte a programot, mint mondta ez is bizonyíték arra, hogy kevés pénzből, összefogással is lehet eredményeket elérni. A kultúrház-felújító program negyedik éve zajlik a megyében és eddig a kijelölt 160 falusi művelődési házból hatvanötöt korszerűsítettek. Az eljárás szerint a megyei önkormányzat adja a felújításhoz szükséges összeg felét, de nem többet mint tízezer lej, a maradék összeget pedig a helyi önkormányzatok kell pótolják. Az összeg nem magas, de az elvégzett munkálatok nagy eredménynek számítanak, hiszen a legtöbb vidéki kultúrház nagyon romos állapotban volt: betört padló, hiányos ablakszemek, de azokon a helyeken is ráfért az épületekre a tatarozás, ahol kielégítő volt a kultúrotthon állapota. Egyébként a vidéki művelődési házakat teljes mértékben kihasználják a közösségek: a megszokott bálok szervezése mellett tánccsoportok működnek bennük, de színjátszó kört és más tevékenységet is szerveznek.
A kultúrház-felújító programmal párhuzamosan zajlik a vidéki orvosi rendelők felújítását célzó program is, valamint a községi sportlétesítmények és játszóterek kialakítását célzó program. A játszótérépítő projekt révén már több mint harminc játszótér és sportlétesítmény újult meg a megyében, de a rendelők korszerűsítésére is nagy szükség van. Ez a két program is ugyanúgy működik, mint a művelődési házak esetében: a települések pályázhatnak a megyei önkormányzatnál legtöbb tízezer lej értékű támogatásért, majd ezt kiegészítik a helyi költségvetésből a szükséges pénzösszeggel.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!