Több fizetős parkoló lesz Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Bár még a sepsiszentgyörgyi önkormányzat költségvetésének elfogadására jó egy hónapot kell várni, a tavaly begyűlt, több, mint 4,2 millió lejt szétosztották. Nyolc utca felújítása is elkezdődhet az összegből, valamint új parkolóautomatákat is vásárolnak.

Bencze Melinda

2015. január 16., 15:262015. január 16., 15:26

2015. január 16., 15:302015. január 16., 15:30

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, a költségvetés elfogadására csak februárban kerül sor, hiszen nemrégen tették azt közzé a helyi önkormányzat hivatalos honlapján, és ezt a helyiek is véleményezhetik. Hozzátette, a törvény ugyanakkor megengedi, hogy a tavaly begyűlt, eddig fel nem használt 4,2 millió lejes bevételt már a költségvetés elfogadását megelőzően szétosszák. Ennek köszönhetően nyolc utca esetében, azok felújítási munkálatait érintő, továbbá huszonhárom helyszín – azaz utca, járda vagy tömbházak közti tér – felújítási terveinek elkészítését célzó közbeszerzést tudják meghirdetni.

A felújításokat tekintve a Kökényes, a Kós Károly, a Gyöngyvirág, a Sas, a Kertész, a Fecske, továbbá a Vadász utca egy részének felújítása kezdődhet el hamarosan. A polgármester elmagyarázta, bár a rövidebb utcarészeket már idén befejezik, a kiutalt összeg csupán a munkálatok megkezdésére elegendő.

Harminc új parkolóautomatát is vásárolna a helyi önkormányzat, ezeket a már megrongált régiek, és az új fizetős parkolók közelébe helyezik el. Ezzel kapcsolatban Antal Árpád közölte: hamarosan a Csíki, az Olt, és Gábor Áron utcákban sem lehet ingyen parkolni. Hat köztéri hirdetőoszlopot is vásárolnak, ezzel kapcsolatban az elöljáró kifejtette, a korábban betonból készült hasonló reklámfelületek népszerűek voltak, ám problémát jelentett, hogy a plakátokat a külső felületre kellett ráragasztani. Ezúttal belülről megvilágított, elegáns és a város stílusához illő oszlopokat fognak vásárolni, amennyiben pedig ezek használata beválik és lehetőség lesz rá, akkor számukat tizenötre bővítenék.

A szétosztott összeg különben az elmúlt év nem várt, magasabb bevételei és a különböző, be nem fejezett munkálatok miatt nyomán össze. Antal Árpád utóbbival kapcsolatban példaként megemlítette, hogy sem a művész mozi, sem pedig az önkormányzat épületének felújítása nem haladt a megfelelő ütem szerint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés