Megközelítőleg 6500 személy vette igénybe az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének magyarországi honosítási eljárással kapcsolatos szolgáltatásait 2014-ben. A szövetség munkatársai vidéki településeket felsorakoztató toplistát is készítettek.
2015. január 09., 13:112015. január 09., 13:11
A szövetség munkatársai négyezer személy számára állítottak össze iratcsomókat, ezek javarészt új kérelmezők, ugyanakkor egyre többen jelentkeznek anyakönyveztetni az újszülött gyerekeket. Felméréseik alapján a magyar lakosság közel 40 százaléka rendelkezik már magyar állampolgársággal a városokban, míg falvakon ez az arány alig haladja meg a 12 százalékot. A szövetség munkatársai a vidéki települések felkeresését is fontosnak tartják, így munkájuk jelentős részét teszi ki ezen személyek honosítása.
A községek toplistáját is elkészítették, miszerint a legtöbben, 215-en Sepsibodokon igényelték a magyar állampolgárságot. Barátos 156, valamint Sepsikőröspatak 136 személy honosításával követi a listán. A toplistára felkerült még Réty, Zágon, Szentkatolna, Nagyajta, Gelence, Kézdiszentlélek és Kommandó. Az utóbbi két település esetében 109, valamint 104 személy adta le a magyar állampolgárság kéréséhez összeállított iratcsomóját. A magyarországi országgyűlési választások idején megközelítőleg ezer személynek segítettek a regisztrációban, valamint másfél ezren keresték fel az irodát, hogy a levélszavazatukat eljuttassák.
Az ügyintézés folyamatos az RMDSZ városi irodáiban naponta 8-16 óra között, ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy aki e hónap végén szeretné beadni állampolgársági kérelmét, továbbá anyakönyveztetni szeretne, az előzetesen keresse fel az irodák munkatársai január 9-20. között. Az iroda Sepsiszentgyörgyön a Martinovics utca 2. szám, Kovásznán a Művelődési Házban, Baróton a volt bányairoda helyén, illetve kézdivásárhelyen az Apafi Mihály utca 1. szám alatt találhatók meg. Szervezett csoportok esetében az RMDSZ munkatársai vidékre is kiszállnak, valamint a magyar útlevél igénylésével kapcsolatban is részletes tájékoztatást nyújtanak. További információk és időpont egyeztetés a 0746-134.950-es telefonszámon lehetséges.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!