Felszámolnák az őrkői romanegyedet

A következő tíz év alatt fel kell számolni a cigányok által lakott sepsiszentgyörgyi Őrkő lakótelepet, meg kell szüntetni a szegregációt, nem lehet hagyni, hogy a városrész tovább gettósodjon – szögezte le csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Antal Árpád. A székelyföldi város polgármestere szerint ha a roma közösség továbbra is együtt marad, nehezebb lesz a felzárkóztatás.

Bíró Blanka

2014. szeptember 25., 18:492014. szeptember 25., 18:49

Emlékeztetett, hogy a Sing-Sing szociális otthont is bezárták, az ott lakóknak szigorú feltételek mellett jobb lakhatási körülményeket biztosítottak, vagy civil szervezetek, egyházak gondjaira bízták őket.

„A Sing-Singben közel ezren laktak, annyian, mint egy kisebb falu lakossága. Amikor évekkel ezelőtt kidolgoztuk a felzárkóztatási stratégiát, sokan nem hitték el, hogy megvalósítható. A tervezettnél hosszabb idő alatt, sok energiával és pénzzel, de elértük, hogy jelenleg csak 2-3 család lakik az otthonban, a környéken pedig sokat javult a közbiztonság, illetve a lakónegyed megítélése” – fejtette ki az elöljáró.

Antal ugyanakkor arra is kitért, hogy Sepsiszentgyörgy országos szinten az élen jár a közbiztonság szempontjából, de azért vannak problémák, jelenleg pedig a legtöbb panasz az Őrkő negyed szomszédságában lakóktól érkezik.

Szeptember elején több tucat sepsiszentgyörgyi beadványban kérte a hatóságok segítségét, mert megelégelték a folyamatos lopásokat, fenyegetéseket és rendbontást. Antal Árpád elmondta, az elmúlt hetekben hét köztéri kamerát szereltek fel az Őrkő környéki utcákban, ezzel a városban 31-re nőtt a térfigyelők száma.

Ha a közeljövőben nem sikerül növelni a helyi rendőrök számát, akkor biztonsági céggel kötnek szerződést, hogy járőrözzenek az Őrkő környékén. Tavaly létrehoztak a romanegyedben egy állandó őrsöt, de fel is számolták, mert kevesen tértek be oda, és arra jutottak, hatékonyabb, ha a rendőrök az utcákat járják, mintsem egy irodában ülnek.

Éppen csütörtök reggel a helyi rendőrök, a rendőrség és a csendőrség szervezett razziát a negyedben, a 104 hatósági alkalmazott 323 személyt igazoltatott. Kilenc esetben nem voltak rendben az iratok, begyűjtöttek négy kóbor lovat, több mint hétezer lej értékben róttak ki bírságot, és egy bűntény körözött gyanúsítottjait is azonosították.

A polgármester egyúttal arról is beszámolt, hogy a legtöbb gond a 12 és 16 év közötti roma fiatalokkal van, akiket tetteikért jogilag nehéz felelősségre vonni. Az önkormányzat különben integrált szociális politikát dolgozott ki, hogy kimozdítsa a mélyszegénységből az Őrkő negyedben élő roma közösséget: az elképzelés négy pillére az oktatás, az egészségügy, a munkaerőpiac és a lakhatási körülmények javítása.

Tavaly a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai készítettek egy vizsgálatot, amelyből kiderült, hogy az Őrkőn lakók többsége havi 125 lejből él, a negyedben mintegy kétezren laknak, a felnőttek csupán egynegyedének van munkahelye. „Tudjuk, mit akarunk. Az integrálás hosszú folyamat lesz, és meghaladja az önkormányzat anyagi lehetőségeit, ezért kormány- és európai uniós programokat, kiírásokat várnak” – közölte Antal Árpád.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés