
Zöldségkosár elnevezéssel indult el szerdán a házhoz szállított zöldségek programja Sepsiszentgyörgyön. Tekintettel a nagy érdeklődésre a szervezők mernek álmodni és tenni: májustól hetente kézbesítik majd a zöldségeket. Jelenleg ágyásokat készítenek és magvakat vásárolnak.
2013. november 06., 17:452013. november 06., 17:45
Az egyedülálló kezdeményezés lebonyolításában az Irisz Farm játssza a főszerepet. Az Írisz Ház keretei közt működő védett műhelyben mintegy nyolcan dolgoznak, köztük több halmozottan sérült személy.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett Írisz Ház 2010-ben vásárolta Kőröspatakon a régi kecskefarmot, a hozzá tartozó egy hektárnyi területtel. Kertészkedni kezdtek, hogy az intézményt ellássák friss zöldséggel és kertészkedés munkaterápiának is megfelel. A farmon már egy 200 négyzetméteres melegházat is építettek és terveik szerint tíz, nyolc méter hosszú magas-ágyást is létesítenek – mondta el Szilágyi Nagy Imola programfelelős. Hozzátette a múlt havi felmérésekből kiderült, hogy nagy kereslet a házhoz szállított vegyszermentes zöldségekre, ezért most beindították 12 család számára a Zöldségkosár programot. A résztvevő családok nagy szociális érzékenységről tettek tanúbizonyságot, hisz a zöldségtermesztéshez akkora indulótőkét kellett adományozniuk, mely nem biztos, hogy az első évben megtérül, hisz a termés mennyisége és minősége is időjárásfüggő – hangsúlyozta Szilágyi. A biokertészet ráadásul munkahelyteremtő jellegű, mert mintegy 3 munkakönyves és több gyakornoki állást létesíthetnek így a fogyatékkal élők számára, akik így fizetést is kapnak munkájuk után.
Szerintük ez a program jelenti konkrétan a közösség által támogatott mezőgazdaságot.
Az első Zöldségkosár május végén érkezik a családokhoz. A kosarat hetente idényzöldségekkel töltik meg, de fűszernövényeket és teakeverékeket is tesznek bele. Szilágyi elmondta, minden kosárba házias, vegyszermentes terményeket tesznek és meglepetésekkel is kedveskednek az előfizetőknek: recepteket és felhasználás javaslatok is lesznek majd a Zöldségkosárban.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
szóljon hozzá!