
Fotó: Veres Nándor
Tiltakoznak a háromszéki háziorvosok az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) azon elképzelése ellen, miszerint áprilistól a rendelőikben naponta legfeljebb húsz beteget vizsgálhatnak meg ingyen, a többi hozzájuk forduló páciensnek pedig ki kell majd fizetnie a konzultációt, ráadásul küldőpapírt és ártámogatott receptet sem biztosíthatnak számukra.
2014. március 09., 18:062014. március 09., 18:06
A háziorvosok felhívták a figyelmet, hogy ha a CNAS nem módosítja a keretszerződés-tervezetet, akkor nem fogják aláírni a dokumentumot, és inkább külföldön vállalnak munkát. Lucia Şereş, a Kovászna megyei háziorvosokat tömörítő egyesület elnöke elmondta: a napokban számtalan megbeszélést tartottak az ügyben az érintettekkel.
Mint rámutatott: egy háziorvos naponta 40–50 beteget vizsgál meg, a keretszerződés pedig azt eredményezné, hogy a páciensek átiratkoznak egyik orvostól a másikhoz, mert nem férnek be az első húszba, és több szolgáltatástól elesnek. „Az új szerződést a finanszírozás hiánya miatt próbálják lenyomni a torkukon, ám ez nem jelent megoldást, ráadásul súlyosan sérti a betegek jogait, akik havonta fizetik a biztosítást, és mégsem lesznek jogosultak az ingyenes alapellátásra” – magyarázta Lucia Şereş.
Az orvosok szerint a tervezet számtalan kérdést vet fel: például hogy az érkezés függvényében, vagy a páciensek állapota súlyosságának alapján hívják majd be a betegeket, esetleg előnyben részesítik a rászorulókat, a nyugdíjasokat vagy a kisgyerekeket, hogy legalább nekik felírhassák az ingyenes receptet.
„Minden alkalommal, amikor új miniszter kerül az egészségügyi tárca élére, más elképzelést akar életbe ültetni, és a feje tetejére állítja az amúgy is legyengült és leszegényített rendszert” – fogalmazott Lucia Şereş.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!