
Kovászna fürdőváros hírnevének is árthat a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház átnevezése körüli botrány – állítja Thiesz János kovásznai polgármester, aki attól tart, az ügy miatt csökkenhet a város idegenforgalma.
2015. április 22., 19:472015. április 22., 19:47
„A negatív hírverésre nincs szüksége a városnak, hiszen a turizmusból élünk, ez mindenkinek csak árt. A város lakóinak kétharmada magyar anyanyelvű, egyharmada pedig román. Itt románok és magyarok együtt dolgoznak, nincs szükségünk botrányra” – jegyezte meg az elöljáró.
Hangsúlyozta, a városvezetés számára csak egyetlen megoldás elfogadható: ha visszatérnek a Benedek Géza megnevezésre, és nem csatolják mellé a Nicolae Teculescu nevet, mint ahogy azt az egészségügyi minisztérium elrendelte.
„Felháborító, hogy egy civil szervezet indítványára semmibe veszik a helyi közösség, az önkormányzat véleményét. Konzultáció nélkül nevezték át az intézményt” – mondta a polgármester, aki szerint „titokban, alattomos módon” történt a névcsere, a városvezetők erről csak akkor szereztek tudomást, amikor már közzétették a miniszteri rendeletet.
Abban bíznak, hogy a szaktárca eláll a tervétől, mert a rendeletet nem személyesen Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter írta alá, hanem a szaktárca egyik államtitkára. Thiesz elmondta továbbá, az önkormányzat levélben kérte a minisztériumot, hogy vonja vissza a rendeletet, és tájékoztatást, bizonyítékokat is kértek Teculescu balneológus érdemeiről, akinek egyébként semmi köze nem volt a szívkórházhoz.
„Öt évvel ezelőtt minden kovásznai örült, amikor a kórház felvette a közmegbecsülésnek örvendő alapítója nevét. Akkor senkinek sem jutott eszébe más nevet javasolni” – mondta a polgármester. Megtudtuk továbbá, hat nap alatt mintegy tízezer támogató aláírás gyűlt össze a szívkórház eredeti nevének megtartásáért.
Az RMDSZ önkéntesei falvakon személyesen keresik meg az embereket, a városokban standokat állítottak fel. A szövetség honlapján elérhető internetes petíciót eddig közel háromezren írták alá. Az aláírásgyűjtést szombatig folytatják, az akcióhoz a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei szervezete is csatlakozott.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!