Tanfolyamok helyett külföldre járnak a munkanélküliek

A szociális segélyről is lemondanak a tartósan munkanélküliek, s inkább külföldön mezőgazdasági munkával pótolják jövedelmüket.

Bíró Blanka

2015. április 21., 20:262015. április 21., 20:26

Mint Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a felnőtteknek rengeteg tovább- és átképző tanfolyamot szerveznek, miután az európai uniós forrásokból egyre több támogatást lehet lehívni erre a célra, de sok esetben gondot okoz a munkanélküliek „beiskolázása”.

„Nagybaconban például mintegy 400 tartósan munkanélküli szerepel a nyilvántartásunkban, ám a helyszínen csak száz jelentkezőt sikerült toborozni az induló tanfolyamokra, a többség arra hivatkozott, hogy elkezdődött a mezőgazdasági munkák szezonja Ausztriában, Olaszországban, és mennek dolgozni. Inkább vállalták, hogy kikerülnek a nyilvántartásból, és elveszítik a szociális segélyt” – részletezte Kelemen Tibor.

Hozzátette: kilenc településen mintegy 400 felnőttet ültettek vissza az iskolapadba – a Második Esély program keretében a betűvetést tanulták, de ők is egyre türelmetlenebbek, várják a tanév végére beígért kétezer lejt, hogy indulhassanak külföldi munkát vállalni. Az ügynökségnek összesen 500 ezer lejt kellene kifizetnie nekik, de addig nem merik kiadni a pénzt, amíg nem veszik át a pályázat lezárását jelentő okleveleket, azok pedig még nem érkeztek meg az oktatási minisztériumtól.

Kelemen tájékoztatása szerint Kovászna megye országos szinten is élen jár a felnőttképzés tekintetében, az év elejétől 30 tanfolyamot szerveztek, több mint 500 résztvevővel. A már lezárult képzések végzőseinek 37 százaléka talált munkahelyet.

Májusban 20 újabb tanfolyamot indítanak 410 munkanélkülinek – virágkötést, növénytermesztést, állattenyésztést, számítógép-kezelést és idegen nyelveket tanítanak. A romáknak a takarító-tanfolyam után ezúttal favágást tanítanak. Kelemen Tibor szerint figyelni kell a külföldi állásajánlatokra, mert az ottani hiányszakmákban hamarosan nálunk is egyre nehezebb lesz képzett szakembert találni, tehát ez alapján kell megszervezni a szakoktatást, a tanfolyamokat.

Kovászna megyében jelenleg 6,38 százalékos a munkanélküliségi mutató, tíz év óta először fordul elő, hogy kevesebb, mint egy százalékpontra közelítette meg az országos átlagot. Ez annak is tulajdonítható, hogy országos szinten növekedett, a székely megyében pedig csökkent az állástalanok száma.

Lakat került a Pepsi-gyárra

Lakat került kedden a kovásznai Pepsi-gyárra – összesen 48 alkalmazott munkaszerződését bontották fel. Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója elmondta, a Vitarom Impex Kft. által működtetett palackozóüzem vezetői arról tájékoztatták, hogy egyelőre nem adják el a gyárat.

Mint ismeretes, a vállalat vezetői azzal indokolták az átszervezés szükségességét, hogy tíz év alatt sem sikerült nyereségessé tenni a vállalkozást. Tíz évvel ezelőtt abban bíztak, hogy fel tudják használni a természetes ásványvizet az üdítőpalackozásra, ám annak erős jellegzetes íze miatt nem tudták a kólához keverni, a palackozott borvízzel pedig nem tudták felvenni a versenyt az árakat nagyon alacsonyan tartó konkurenciával, ezért a Valea Izvoarelor néven piacra dobott ásványvizük sem bizonyult sikertörténetnek. A kovásznai munkapontot 2004-ben létesítették, akkor hétmillió dolláros befektetésről számoltak be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés