
Megengedhetetlennek és törvénytelennek nevezi a kovásznai szívkórház átnevezését pénteki közleményében Kovászna Megye Tanácsa. Az önkormányzat jelezte: az egészségügyi minisztériumnak küldött levélben kérte az illetékeseket a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház eredeti nevének megtartására.
2015. április 10., 14:552015. április 10., 14:55
Mint ismeretes, a fürdővárosban bejegyzett Iustinian Teculescu Kulturális-Keresztyén Egyesület kezdeményezésére Dr. Teculescu-Benedek névre keresztelte a szakminisztérium az 1960-ban Benedek Géza kardiológus főorvos által alapított, 2010-től az ő nevét viselő egészségügyi központot. A tárca rendelete nyomán a szívkórház a Kovásznán született dr. Nicolae Teculescu néhai balneológus orvos nevét is felvette.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök úgy véli, nemcsak megengedhetetlen, de törvénytelen is ez a fajta névmódosítás, miszerint a kovásznai szívkórház egy olyan személy nevét viseli, akinek semmi köze nem volt az intézményhez, nem volt alapítója, ráadásul egy napot sem dolgozott ott.
„Nem hiszem, hogy Teculescu maga helyeselné ezt a névváltoztatást. Mi úgy tartjuk, nem illik más tollával ékeskedni, különösen, hogy az érintett orvos emléke ilyen módon sérül: munkássága elismerése helyett vita tárgya lesz szellemi öröksége, ugyanakkor a román és magyar közösséget egyformán szolgáló dr. Benedek Géza emléke is háttérbe szorul. A helyes megoldás az eredeti név megtartása, ezt pedig a szaktárcának is jeleztük. Nem csak én, hanem a kórház orvosi kara – románok és magyarok egyaránt” – idézte a megyei önkormányzat közleménye Tamás Sándort.
A politikus elmondása szerint tisztelnünk kell az alapító emlékét, akinek köszönhetően országszerte elismert, évente 16 ezer beteg ápolását ellátó kórház működik Kovásznán. „Büszkék vagyunk arra, hogy Háromszéknek az országban és határon kívül is hírnévnek örvendő kórháza van, amelyet mindenki a dr. Benedek Géza szívkórházként ismer” – tette hozzá Tamás Sándor.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
szóljon hozzá!