Támadnak a juhászkutyák

Emberre támadtak Sepsiszentgyörgy közelében a juhászkutyák, az ebek tizedelik a vadállományt, a hatóságok tehetetlenek.

Bíró Blanka

2012. június 05., 18:532012. június 05., 18:53

Az elmúlt napokban két esetben is emberre támadtak a nyájat őrző ebek, az egyik áldozat súlyos sérülésekkel került kórházba. Buzsi Andrea, a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője portálunknak elmondta, nyomoznak az ügyben, súlyos testi sértés vádjával indíthatnak eljárást a kutyatulajdonos pásztorok ellen, bár ők azt állítják, figyelmeztették a gombászó férfit, hogy ne menjen közelebb.

A juhászkutyák számát törvény szabályozza, a több mint félévszázados jogszabályt azonban nem tartja be senki. Az 1954-ben elfogadott törvény szerint egy 300 fős juhnyáj mellett hegyvidéken legtöbb három, dombvidéken pedig két kutyát tarthat a juhász, és köteles koloncot tenni az ebek nyakára. László Béla, a Kovászna Megyei Halász-Vadász Egyesület elnöke a portálunknak elmondta, a vadszaporulat 90 százalékát elpusztítják a kiéheztetett, csapatban vadászó kutyák. A juhászok kutyás hajtóvadászatot is szerveznek, miután az ebek a végkimerülésig hajszolják az őzet vagy szarvast, a juhászok késekkel fejezik be a munkát. Az ebek többsége nincs beoltva és féregtelenítve, a vadállatok között is terjesztik a veszettséget és más betegségeket.

A vadászok kilőhetik a kolonc nélkül, gazdátlanul kóborló ebeket, de amint megjelennek a legelők közelében, a juhászok telefonon értesítik egymást és bezárják a kutyákat. László Béla úgy látja, szélmalomharcot vívnak, senki nem segíti őket, hogy a juhászokkal betartassák a törvényt, az esztenákon pedig státusszimbólum, hogy minél több kutya vigyázzon a nyájra.

Sikó Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője elmondta, megbüntethetik a juhászokat, de ők úgysem fizetik ki a bírságot, szerinte a tulajdonos önkormányzatok vagy közbirtokosságok kellene feltételekhez kössék a legelők használatát és rávegyék a juhászokat a kutyák számának csökkentésére.

Kiss József, Zágon polgármestere viszont úgy nyilatkozott, az önkormányzatnak nincs hatáskörében a törvény betartatása, ez a feladat a csendőrségre és a rendőrségre hárul. „A napokban értesítettem a rendőrséget, hogy kétszáz juhra kilenc kutya vigyáz, nincsenek beoltva, nincs azonosítójuk. Az egész országban gondot jelent, hogy elszaporodtak a juhászkutyák” – fogalmazta meg a polgármester. A rendőrség évente egyszer, általában nyár elején ellenőrzi az esztenákat, ilyenkor megbírságolják a szabálytalankodó juhászokat, ám a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a büntetések ellenére sem tartják be a törvényt – mondta Buzsi Andrea szóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés