
Fotó: Bús Ildikó
Átadták kedden az Iskolatáska Program csomagjait Sepsiszentgyörgyön. A táskákat és tanszereket a nulladik osztályt kezdő kisdiákok kapják meg az iskola első napján.
2014. szeptember 09., 14:112014. szeptember 09., 14:11
A sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola dísztermében került sor a megye iskolaigazgatóinak évkezdő gyűlésére, melynek végén átadták azokat a rózsaszín és kék iskolatáskákat, melyeket a nulladik osztályt kezdő iskolásoknak juttatnak el a tanintézmények vezetői. A programot Keresztély Irma főtanfelügyelő és Henning László, a megyei tanács alelnöke kezdeményezték még 2013-ban. Tavaly 80 ezer lejt különített el az önkormányzat a táskák megvásárlására, akkor 2217 gyermek kapta meg a csomagot. Idén többet költöttek a programra, mintegy 121 500 lejt, de a gyereklétszám is nőtt, ennek megfelelően 2266 iskolát kezdő diák kap táskát.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, a táskákban található kifestős könyvek kétnyelvűek, ugyanakkor a táskák színe is különbözik: a lányok rózsaszín, a fiúk pedig kék iskolástáskát kapnak. Mint mondta, a színeket előre tesztelték, ugyanis több kisdiákot kérdeztek meg, hogy milyet szeretnének, és ez alapján döntöttek. Az önkormányzat elnöke azt is elmondta, Háromszéken 670 román és 1596 magyar gyerek kezdi a nulladik osztályt. Az iskolatáskákban szendvicstartó, kifestő, színes ceruza és jegyzetfüzet is található, ezekre a dolgokra pedig szüksége van minden iskolásnak – mondta Tamás Sándor.
Keresztély Irma, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség vezetője a táskaprogram kapcsán kifejtette: reméli, hogy a következő években is tudják folyttatni ezt a projektet, ugyanis a szülők és gyerekek visszajelzése alapján olyan segítség ez, amelyre nagy szükség van. „Az tanévkezdés első napján minden iskolás padján ott lesz a táska, ettől gyerekközeli és hangulatos lesz az iskola. A visszajelzések nagyon jók, igény van rá és folytatni szeretnénk a programot” – mondta a főtanfelügyelő.
Kovászna megyében egyébként a Váradi József Általános Iskolában kezdi a legtöbb gyermek a nulladik osztályt, itt 128 gyereket írattak be, legkevesebben pedig Nagypatakon lesznek, ahol négy diák kezdi meg a nulladik osztályt. A táskák mellé térképet is kapnak a háromszéki tanintézmények, a kétnyelvű megyetérképet Bécsben készítették, 200 darabot osztanak szét belőle.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!