Szent György Napok 2014: az első nevek

Havasi Balázs, a világ leggyorsabb kezű zongoraművésze játszik az idei Szent György Napok tűzijátéka alatt, de jön a Kispál és a Borz és a Grimus is – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szervezők. Idén is a szórakoztató kultúra, a kulturált szórakoztatás jegyében tartják meg április 26. és május 4. között Erdély legnagyobb városünnepét.

Gy. Turoczki Emese

2014. február 06., 16:042014. február 06., 16:04

2014. március 06., 14:492014. március 06., 14:49

A Szent György Napok rendezvénysorozat ebben az évben is a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozathoz igyekszik felzárkózni, annak kínálatát kiegészíteni – hangsúlyozta Grubisics Levente fesztiváligazgató, beszámolva arról, hogy kilenc naposra tervezték a rendezvényt. Mivel május elsején is tartanak a Szent György Napok, a vásárt, a nagyszínpadi produkciókat és a Kultúrkert rendezvényeit már csütörtökön elkezdik, olyan programokat kínálva, amelyek a városban tartanák a szentgyörgyieket. Decemberben kezdték el a szervezést, jelenleg kilencven százalékban megállapodtak a  fellépőkkel, helyi és vendégművészekkel egyaránt.

Havasi Balázs-Kiss Endi: Drum & Piano Project. Műfaji határokat feszegetnek, mérföldkőnek számítanak a nemzetközi zenei életben is

Havasi Balázs zongoraművész első alkalommal lép fel Erdélyben, Bukarestben már koncertezett nagy sikerrel, most Sepsiszentgyörgyre szerződték le, hogy a zárómomentumként tartandó tűzijátékhoz nyújtson élő zenei aláfestést – jelentette be Dancs Zsolt programigazgató, aki a Székelyhonnak elmondta, harmincöt perces zenei produkcióra számíthatunk, ebből negyedórányi lesz a tűzijáték, amelyet idén is egy brassói cég biztosít.

Ilyen volt a Kispál és a Borz búcsúkoncertje a Szigeten. Most repetáznak Szentgyörgyön is

Minden bizonnyal sokak örömére Sepsiszentgyörgyön „előmelegít” a Sziget Fesztiválos fellépésre a Kispál és Borz. A Lovasi András nevével fémjelzett alternatív zenekar ugyan tartott már búcsúkoncertet a Szigeten, de idén visszatérnek egy koncert erejéig – őket sikerült meggyőzni, hogy előtte, május 3-án, szombaton a Szent György Napokon is lépjenek fel. A kolozsvári Grimus az európai nagy zenei fesztiválok kedvencének számít, Szent György Napokon azonban először lépnek fel.

A Grimus Salman Rushdie első regényének címe és egy mitologikus lény neve. „Keresztapjuk” mondta róluk: jobban élveztem őket, mint a saját regényemet

A kulturális hét kínálatából két színházi előadás címét hozták nyilvánosságra a szervezők. Budapestről érkezik a Verebes István által rendezett Richard Baer: Hitted volna? című komédia, Hernádi Judit és Kern András szereplésével. A Szent György Napok idején vendégszerepel a Teatru Foarte Mic Bukarestből, Mă tot duc című, Shakespeare, Marc Dore szövegeinek szabad adaptációjával, szereplők: Oana Pellea és Mihai Gruia Sandu. A szervezők hetente, kéthetente hoznak nyilvánosságra újabb és újabb programokat.

Idén drágítani szeretnék a vásárban résztvevő kereskedőknek a részvételi díjat, ugyanis remélik, hogy ezzel végre megfogyatkoznak a bóvliárusok. Ez viszont azzal is jár, hogy csökken a bevétel, így az önkormányzat 50 ezer lejjel megtoldja a Szent György Napok költségvetését, mondta el a sajtótájékoztatón Antal Árpád polgármester. A szervezők ennek megfelelően 350 ezer lej önkormányzati támogatásból gazdálkodhatnak, ez az összköltségvetés egyharmadát jelenti, a többi költséget a fesztivál saját bevételeiből fedezik.

Erdélyi premier
Havasi Balázs egyébként nemcsak zongoraművészként, de zeneszerzőként is ismert, a Havasi Symphonic ősbemutatóján 2009-ben a művész egyetlen perc alatt 498-szor leütve ugyanazt a hangot a zongorán megszerezte a „világ leggyorsabb zongoraművésze” címet is, melyet a Guinness World Records bizottság képviselője a színpadon azonnal hitelesített is. A Havasi Symphonic produkció hamarosan az egyik legsikeresebb közép-kelet-európai zenei produkcióvá vált, egy év leforgása alatt hét platinalemezt ért el, és Havasi Balázst, a produkció zeneszerzőjét a sikeres mai kortárs szimfonikus zeneszerzők közé emelte. 2010-ben meghívást kapott a Shanghai World Expo Centerbe, hogy a világkiállítás ideje alatt a Sanghaji Szimfonikus Zenekarral adja elő egyik művét. A koncertet a kínai nemzeti televízió is közvetítette, így azt közel 200 millió ember kísérhette figyelemmel. Ő komponálta a tavalyi  augusztus 20-ai, budapesti tűzijáték hivatalos zenéjét, a Tűzijáték-szvitet.
Havasiról köztudott, hogy szereti tágítani a zenei műfajok határait. Sepsiszentgyörgyre Kiss Endivel, a Hooligans együttes alapítójával érkezik, aki kisgyermekkorától a zene megszállottja, 14 slágerlistás dallal, 4 Fonogram-díjjal, hét arany- és egy platinalemezzel büszkélkedhet. Közösen hozták létre a nemzetközi porondon is nagy port kavaró Drum & Piano Projectet, amely a rockdob, és a klasszikus zongora különleges párosításáról szól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Péter Alpár Ignotus című kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön

Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.

Péter Alpár Ignotus című kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Döntés született, nem lesz Bálványosból Bălvăniș

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.

Döntés született, nem lesz Bálványosból Bălvăniș
2026. november 04., szerda

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban

November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. november 04., szerda

Több mint egymillió euró pénzmozgásait vizsgálják pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt Kovászna megyében

Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.

Több mint egymillió euró pénzmozgásait vizsgálják pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt Kovászna megyében
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Mi lesz a beépített erkélyekkel az új építésügyi törvény nyomán?

Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.

Mi lesz a beépített erkélyekkel az új építésügyi törvény nyomán?
2026. november 03., kedd

December 24-e is munkaszüneti nap lesz Magyarországon

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

December 24-e is munkaszüneti nap lesz Magyarországon
2026. november 03., kedd

Villanypásztor alatt nyúlt át a medve, és megsebesített egy embert

Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.

Villanypásztor alatt nyúlt át a medve, és megsebesített egy embert
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Házi őrizetbe került a rendőrök elől menekülő, kiskorú sofőr

Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.

Házi őrizetbe került a rendőrök elől menekülő, kiskorú sofőr
2026. november 01., vasárnap

Minden feltétel adott, már csak pénz hiányzik a Hydrokov által tervezett nagy munkálatokhoz

Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.

Minden feltétel adott, már csak pénz hiányzik a Hydrokov által tervezett nagy munkálatokhoz
2026. október 30., péntek

Háromszék pulzusát vizsgálta az indiai nagykövet

Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.

Háromszék pulzusát vizsgálta az indiai nagykövet
Hirdetés