
Fotó: Bláványos.ro
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
2026. november 04., 13:012026. november 04., 13:01
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét.
„Jó hír nekünk, rossz hír az AUR-nak: Bálványos marad Bálványos! A parlament ma végleg elutasította az AUR névrománosító törvénytervezetét” – tette közzé Miklós Zoltán, háromszéki parlamenti képviselő közösségi oldalán. Rövid videójában kijelentette, a parlament
amellyel elrománosították volna Bálványos nevét.
„Erdélyben egy életképes magyar közösség él” – hangsúlyozta, majd hozzátette, ragaszkodunk a tradícióinkhoz, és a nyelvünkhöz.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Facebook-on közzétett nyilatkozatában úgy fogalmazott, még Ceaușescut sem zavarta Bálványos elnevezés. Mint mondta, ez az AUR egyik kezdeményezése. Ők
Az alapításuk pillanatától kezdve ilyenek voltak, és azóta sem változtak semmit: magyarellenesek és szélsőségesen nacionalisták.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Bálványos(fürdő) nevét szeretné elrománosítani a törvény erejével Neagu Ionuț, az AUR Kovászna megyei szenátora. Azt szerette volna elérni, hogy Bálványos a hivatalos iratokban ezentúl Bâlvăniș néven szerepeljen.
Amint az indoklásából kitűnik, számára elfogadhatatlan, hogy a különböző hivatalos jegyzékekben, programokban a „Balvanyos” szót használják mind Bálványosfürdő, mind Bálványosvár esetében, hiszen ez egyértelműen a magyar megnevezés átvétele, ékezetek nélkül.
Ez szerinte a vidék „idegen” jellegét sugallja, holott a régi román nyelvben még használták a ’nagy fatönk’, ’fatörzs’, ’gerenda’ jelentésű bălvan/bâlvan/balvan szót, és ez alapján
Első megkeresett kamaraként a szenátus már abban az évben elutasította Bálványos nevének módosítását, 2025 óta pedig a képviselőházban volt.

Bálványos(fürdő) nevét szeretné elrománosítani a törvény erejével Neagu Ionuț, az AUR Kovászna megyei szenátora. Azt szeretné elérni, hogy Bálványos a hivatalos iratokban ezentúl Bâlvăniș néven szerepeljen.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.
Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.
Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.
Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.
Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.
Forgalomváltozás lesz a sepsiszentgyörgyi temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.
Egy 16 éves, málnásfürdői lány megtalálásához kéri a lakosság segítségét a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!