
Több mint fél éve nem fizetik a lakbért a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) Sepsiszentgyörgyi székhelyéért, ezért az ingatlantulajdonos bepereli a bérlőket, akik elmondása szerint, már telefonon sem kommunikálnak vele.
2014. március 03., 16:432014. március 03., 16:43
2014. március 03., 16:442014. március 03., 16:44
Adományok penészednek a pincében, és hét hónapja nem fizetnek bért a Dan Diaconescu pártjának helyi vezetői – panaszolta el portálunknak Iliesi Ionela. A tulajdonos elmondása szerint a bérlők már közel kétezer eurónyi bérrel tartoznak és, mert a bérleti szerződésben van ilyen kitétel, hétfőn kiköltöztetik őket. A felek ötéves bérleti szerződést kötöttek, de a tulajdonos csak egy negyedévre kapta meg a havi 300 eurót.
„Csak azt sajnálom, hogy a sok jóhiszemű ember, aki a Galac megyei árvízkárosultak javára adakozott, hiába tette. Itt penészednek a segélycsomagok, az élelmiszereknek meg már lejárt a szavatossága. Ezeket a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) felhívására hordták ide az emberek és a pincében raktározták, ám senki nem vitte el a rászorulóknak és mostmár hasznavehetetlenek” – tette hozzá Iliesi.
A tulajdonos úgy véli, megtett mindent, hogy az eset megoldódjon, és ne legyen szükséges törvényes útra terelni az ügyet, de most már bepereli a bérlőt, aki ráadásul megfenyegette, hogy amennyiben nem engedi be az épületbe, buldózerrel dönti le a kaput.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
szóljon hozzá!