
Fotó: Pinti Attila
Gőzerővel készülnek a szervezők a június 20–22. között megtartandó Székely Vágtára: helyrehozzák, ami elromlott, csinosítják, alakítják a helyszínt, hogy komfortos legyen a versenyzőknek és a nézőknek is.
2025. június 13., 21:042025. június 13., 21:04
Mivel a sok eső részben elmosta az Óriáspince-tetőre vezető utakat, ezek állapotán volt némi javítanivaló az utóbbi napokban, de ki kellett cserélni a lámpatesteket az oszlopokon, a transzformátorházat le kellett szigetelni, és csak ezután biztosítható az áram – tudtuk meg a vágtát szervező Vadon Egyesület ügyvezető igazgatójától, Demeter Jánostól.
Elkezdődött a parkolónak szolgáló mezők kaszálása, kedden körbekerítik a nagy bálákkal a pályát, majd érkeznek a helyszínre az istállók, és csütörtök este már a záró nagyprodukciót előadó Lovas Színház csapata is megérkezik.
Jelenleg tizenkét jelentkező van a Székely Vágtára (mindhárom székely megye képviseletében), a Góbé Futamra – amelyben a nem igazolt eredetű lovakkal lehet versenyezni – pedig tizennégy.
(ezek a Nemzeti Vágta szabályzata szerint nem vehetnek részt a Székely Vágtán, sem a Góbé Futamban). Lesz Kishuszár- és Huszárvágta is. Az állatorvosi vizsgát június 20-án tartják, akkor dől el a versenyzők végső száma.
Fotó: Pinti Attila
Noha korábban az önkormányzatok kérték, hogy akár két település összefogva is indíthasson versenyzőt, a felkészülés nagy költségei miatt végül nem lett ilyen együttműködés, minden lovas egy települést képvisel.
Most már csak az időjárásnak kell kedvezően alakulnia: az esetleges kánikula ellen valamiféle mobil árnyékoló megoldáson is gondolkodnak a szervezők, csak meg kell találni a jó helyét annak, hogy ne zavarja mások kilátását – mondta Demeter János.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!