
Fotó: Kristó Róbert
Megközelítőleg tízezer résztvevő gyűlt össze Maksa községben a Székelyek Nagy Menetelése alkalmából, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgósítása nyomán.
2013. október 27., 20:202013. október 27., 20:20
2013. október 28., 08:492013. október 28., 08:49
Tőkés László, EP-képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke hirdetett igét több ezer ember előtt a maksai református templom előtti téren. Az egykori püspök, akárcsak a többi tizenhárom helyszínen igét hirdető lelkésztársa a hit erejének fontossága köré építette üzenetét Jerikó falai leomlásának történetére alapozva. Tőkés László szerint párhuzam vonható az ószövetségi és újszövetségi igeszakaszok mondandója és a székelység, az erdélyi magyarság, valamint a volt kommunista országok sorsa között. „Amiképpen a zsidóknak hit által sikerült elérniük, hogy Jerikó falai leomoljanak, hasonlóképpen székely népünk is így érheti el célját: az autonómiát” – vélekedett az EMNT elnöke. Gábor Áron vagy Bethlen Gábor hitére is szükség van, hogy a körénk, hetven éve magasodó falakat le tudjuk dönteni. Tőkés László szerint az úr segítségében nem kell kételkednünk, hadakozik értettünk, és csak ő döntheti le fogságunk falait.
A menetoszlop elindulását megelőzően Toró T. Tibor szólt az egybegyűltekhez, kihangsúlyozva: „az autonómia ügye mellett kiálló, többezer résztvevőről sugárzik a hit és az erő, ami biztató, hiszen e nélkül nem sikerülhet”. „Addig nem lesz béke és nyugalom ezen a tájon, míg szabadságunkat ki nem vívjuk, és ettől nem tántoríthat el bennünket senki” – fogalmazott Toró, rámutatva, látnunk kell, hogy az autonómia az egyetlen megoldás minden egyes napon, nem csak az ünnepi alkalmakkor. Ezt hirdette egyébként az a nagy méretű transzparens is, amellyel az EMNP és az EMNT képviselői végigvonultak a menetelés rájuk eső szakaszán.
Lelkesedésből, hitből nem volt hiány Maksán, olyannyira, hogy még a menetelés végeztével is többen hirdették az autonómia fontosságát, az útszélen, az egyre gyarapodó gépjárművek – jelentős részük a moldvai megyékből származó – utasainak közvetítve azt. Voltak ugyanakkor olyanok is, akik kitartóan üzenték – magyar és román nyelven, székely lobogóval a kézben – az elhaladóknak: mi is itthon vagyunk, ez a mi otthonunk is! Gyakran volt hallható a távozók soraiból azt is, hogy történelmi ez a pillanat, és remélik lesz folytatása, mert megállni nem szabad.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!