
Több tucat hagyományos kézműves szakma több mint százhatvan művelője kap helyet idén is a Szent György Napok rendezvénysorozatában. Sokak szerint a kézművesek vására a rendezvénysorozat egyik leglátogatottabb és legszínesebb, valódi értékeket felmutató része.
2014. március 11., 19:062014. március 11., 19:06
2014. március 11., 21:182014. március 11., 21:18
A Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület felügyelete és szervezése alatt zajló kézműves vásárt május 1–4. között tartják a Kós Károly utcában. A vásár csütörtök reggel 10 órától vasárnap este 19 óráig tart – számoltak be a szervezők. A jelentkezési feltételek között szerepel az is, hogy a mesterséget bemutató személy vállalja, hogy származási helyére jellemző viseletbe öltözik, valamint kizárólag saját tervezésű és készítésű tárgyakkal érkezik a vásárba. Mivel a helyek száma korlátozott – csupán 164 vásári sátornak van hely –, a jelentkezők közül kizárólag a meghívott kézművesek vehetnek részt a vásáron.
A már hagyományossá vált vásárban egységes méretű, fehér sátrakban árulhatnak a kézművesek. Az eddigi tapasztalatok alapján a kovácsoltvas termékektől a népi viseletig, méhészeti, bőrdíszmű termékektől a fafaragványokig sokféle a kínálat. A hangsúly a hagyományosságon és eredetiségen van. Más mester portékájának, illetve vásárolt termékek árusítása tilos.
Március 10. és április 9. között várják az érdeklődők jelentkezését és termékismertető fényképes levelét a Háromszéki Kézműves és Népművészeti Egyesület office@popartcov.ro e-mail címén. A szervezők az elbírálás eredményeiről legkésőbb április 10-ig tájékoztatják a jelentkezőket.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!