
Fotó: Nagy D. István
Továbbra sem született meg a törvényszéki döntés Maksa község képviselő-testületének feloszlatásáról. A prefektus szerint a csúszások miatt komoly gondok adódhatnak.
2013. november 11., 18:442013. november 11., 18:44
Dumitru Marinescu prefektus hétfőn ismertette azt az ellenkeresetet, amelyet Bács Benke László, Maksa község polgármestere nyújtott be a Kovászna Megyei Törvényszékhez a helyi képviselő-testület feloszlatása kapcsán. Mint ismeretes, a kormányhivatal szeptember elején fordult az ítélőszékhez, miután kézhez kapták a maksai testület azon értesítését, mely szerint három alkalommal egymás után döntésképtelennek bizonyult a tanács. A közigazgatási törvény szerint ebben az esetben a testületet fel kell oszlatni.
Marinescu kifejtette, az ellenkeresetben az elöljáró arra hivatkozik, hogy mivel az eljárásnak megfelelő ülés hosszabb ideig nem volt összehívva, így az az érv nem állja meg a helyét, hogy döntésképtelenség miatt kellene a testület feloszlatását kezdeményezni. A prefektus szerint azonban a polgármester felelőssége, hogy legalább kéthavonta összehívja a képviselő-testületet, és tudomása szerint legutóbb tavasszal került sor erre. Marinescu elmondta, az általa vezetett hivatal fenntartja eddigi keresetét, és várják, hogy a törvényszék kitűzze a tárgyalás időpontját.
A prefektus emellett úgy nyilatkozott, könnyen előfordulhat, hogy a testület feloszlatására sokára kerül sor, hiszen amennyiben a napokban meg is születik a bírósági határozat, az időközi választások kiírásához kormányrendelet kell, és a voksolás csak harminc napon belül esedékes. A kormánybiztos szerint ha nem sikerül új testületet felállítani, megpróbálnak valamilyen megoldást találni azokra a problémákra, amelyeket a polgármester nem tud megoldani – mint például a költségvetési módosítások. Ha ezekre nem kerül megoldás, könnyen előfordulhat, hogy a pedagógusok decemberi bérének biztosításával is baj lesz.
Maksán annak nyomán lehetetlenült el a testület helyzete, hogy öt tanácstag (négy RMDSZ-es és egy EMNP-s) lemondott mandátumáról, és újakkal nem sikerült pótolni őket. Ez a helyzet már több hónapja fennáll, így a tanács feloszlatását kellett kezdeményezni.
Bács Benke László polgármester nem látja ennyire sötétnek a helyzetet, szerinte rendeletekkel megoldható, hogy a célirányos összegek bekerüljenek a költségvetésbe, tehát a pedagógusok bérezése nincs veszélyben.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!