A megyei önkormányzat hóvégi, csütörtöki soros ülésén is szóba került a Háromszéki Táncegyüttes egyre súlyosbodó helyzete. A testületnek egyelőre nincs mit tennie.
2013. március 28., 21:082013. március 28., 21:08
A nemzetközi és hazai elismertségnek egyaránt örvendő táncegyüttes helyzetére Bedő Zoltán EMNP-s tanácstag hívta fel a figyelmet a háromszéki önkormányzat költségvetésének vitája kapcsán. A képviselő kifejtette, pénzhiány miatt megnőtt azon táncosok száma, akik inkább távoznak a társulattól, és emiatt kénytelenek külsősökkel dolgozni, ami önmagában nagyobb kiadást jelent. A tanácstag azzal a kéréssel fordult az elnökséghez, hogy próbáljanak többet áldozni a művészek bérezésére.
Tamás Sándor önkormányzati vezető rámutatott, hogy noha tudomásuk van a problémákról, a bérezési besorolást a törvényes előírások miatt jelenleg nem módosíthatják a táncegyüttes esetében.
A társulat azonban nemcsak pénzgondokkal, hanem helyproblémákkal is küzd, hiszen ki kellett költözniük a Román Nemzeti Bank egykori épületéből, miután azt megelőzően a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házából is távozniuk kellett. Egyelőre a Tamási Áron Színházban „húzzák meg” magukat, de ez az állapot lassanként tarthatatlanná válik.
A forrásgondok kapcsán a testület ülésén Ambrus József RMDSZ-es önkormányzati képviselő felvetette, hogy többek között a táncegyüttesnek is meglepően alacsonyak a bevételei, ezért talán ezen a téren kellene valamit tenni. Tamás Sándor szerint az év második felében azt tervezik, hogy több kulturális intézménnyel leülnek tárgyalni, és próbálják hatékonyabbá tenni a tevékenységüket, ide értve a jövedelmük növelését is.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.
szóljon hozzá!