Súlyos személyzethiány a tűzoltóknál

•  Fotó: Szabó Enikő

Fotó: Szabó Enikő

Több mint 1400 esetben vették igénybe a Kovászna Megyei Sürgősségi Esetek Felügyelőség segítségét nyolc hónap alatt. Ez átlagosan napi öt bevetést jelent, viszont egyre több alkalmazottjuk távozik az alakulatoktól – számolt be György Alfons ezredes. Az intézményvezető csütörtöki sajttájékoztatóján kitért a személyzethiány főbb okaira is.

Szabó Enikő

2014. szeptember 12., 13:522014. szeptember 12., 13:52

A tavalyi évhez viszonyítva kevésbé mozgalmas időszakon vannak túl a tűzoltók és a rohammentősök. Januártól augusztus végéig 23 felnőtt és egy gyermek életét mentették meg, míg 1123 személynek nyújtottak azonnali orvosi segítséget.

A tűzesetek miatt 86 riasztásuk volt, ellentétben múlt évvel, akkor szeptemberig hússzal kevesebb esetet jegyeztek. A kovásznai fafeldolgozó üzemen kívül az esetek általában nem jártak jelentős anyagi veszteséggel.

Ami azonban a bevetések során gondot jelentett, az a polgárok magatartása volt, mert számos esetben akadályozták a tűzoltók munkáját, és nemegyszer vált szükségessé, hogy igényeljék a csendőrök jelenlétét – szögezte le György Alfons. Hozzátette: nem általános jelenségről van szó, de előfordul, mint ahogyan legutóbb Kézdiszentléleken, illetve Szotyorban is. A Kézdiszentléleken megfenyegetett készenléti mentősök ügyében már zajlik a kivizsgálás. Az életmentés folyamatában elfogadatlan, ami Gidófalván is történt, ahol a rohammentős olyan dilemma előtt állt, hogy saját életét mentse, vagy segítséget nyújtson, amikor fejszével fenyegetőzve magyarázták, mit cselekedjen.

A felügyelőség hatékonyságágának elengedhetetlen feltétele, hogy a helyszínen ne akadályozzák az életmentőket. Ezek az esetek a személyzet létszámának csökkenéséhez vezettek, többen döntöttek úgy, hogy távoznak az alakulatoktól. Jelenleg a szükséges létszám hetven százalékával dolgoznak – mutatott rá az ezredes.

György Alfons ugyanakkor a nyolc hónapos mérleg bemutatása után dicsérte munkatársai hozzáértését és hatékonyságát, majd megköszönte Kovászna Megye Tanácsának anyagi, valamint a kormánybiztosi hivatal erkölcsi támogatását, továbbá a Kovászna megyei települések polgármestereinek és önkéntes csapatainak pozitív hozzáállását.

A tűzoltók egyébként közel egyhetes ünnepségsorozatot szerveznek. Tisztelegtek egy, 1969-ben mentés közben elhunyt társuk emléke előtt Szentivánlaborfalván, míg pénteken nyílt napot tartanak Olt utcai székhelyükön, ahol  munkájukról, felszereltségükről tájékoztatják a lakosságot. Szom­baton a város központjában tartanak felvonulással egybekötött bemutatót, majd a következő napon felavatják a berecki munkapontjukat is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
Hirdetés