
Fotó: Kristó Róbert
Egy hónap alatt 1757 személy számára igényeltek napszámos státust a háromszéki cégek. Az idénymunkásokat főként a mezőgazdaságban, az erdőgazdálkodásban és árumozgatásra alkalmazták.
2013. október 14., 14:542013. október 14., 14:54
„A napszámosokat a nap végén kell kifizetni és nem dolgozhatnak többet napi 12 óránál, de kevesebbet sem, mint 8 óra. Az idénymunkás fizetése 2 és 10 lej közötti összeg”– tájékoztatott Ördög Lajos főfelügyelő. A Kovászna megyei Munkafelügyelőség vezetője rámutatott: az általa vezetett intézmény rendszeres ellenőrzéseket tart napszámosokat foglalkoztató cégeknél. Ebben az időszakban hét ilyen vállalkozás tevékenységét vizsgálták felül és cégenként 5-7 alkalmazásban rendellenességeket észleltek. A legtöbb esetben a napszámosok nem alkalmi beosztásban dolgoztak, vagy a cég fő tevékenységi köre nem feltételezte idénymunkás alkalmazását.
Ördög Lajos szerint sok cég veszi igénybe a napszámos-törvényt, és évszaktól függetlenül az egész év folyamán foglalkoztatnak idénymunkásokat, bár a mezőgazdaságban, a betakarítások idején, megugrik a számuk. Míg júliusban 1235 napszámost tartottak nyilván, akik 8502 munkanapot dolgoztak, szeptemberben 1757 idénymunkás 12 349 munkanapra kapott fizetést – közölte Ördög Lajos.
A napszámostörvény szerint csak cégek alkalmazhatnak idénymunkást és a 16 százalékos jövedelemadó-kötelezettség is a munkaadóra hárul. Egy cégnél csupán 90 napig dolgozhat az, aki bizonyítottan szakképzetlen.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
szóljon hozzá!