Sokan csak az ellátás miatt viszik kórházba rokonaikat

A kórházak feladata a betegellátás, ezek nem szociális otthonok vagy menedékházak – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Antal Álmos.

Bíró Blanka

2014. december 09., 19:582014. december 09., 19:58

A sepsiszentgyörgyi kórház orvos-igazgatója ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy télen egyre több hozzátartozó próbálja meg beutaltatni a kórházba egyedülálló, idős rokonát, hogy melegben legyen, és biztosítva legyen a napi betevője.

„A kórháznak erre nincs törvényes lehetősége, ha fagyott sebbel behozzák a beteget, ellátjuk a sérüléseit, éjszakára benntartjuk, de másnap már haza kell küldenünk, hiszen nincs szüksége egészségügyi ellátásra, csak melegre” – magyarázta az igazgató.

Rámutatott, a szociális jellegű feladatokat az önkormányzatoknak kellene megoldaniuk, éjjeli menedékhelyeket, ingyenkonyhákat kellene működtessenek, ám erre a falvakon nem vállalkoznak. A kórház szociális munkása minden esetben jelzi a polgármesteri hivatalban, ha ilyen esetekkel találkozik, de az intézmény nem tehet többet az érdekükben, mondta az igazgató.

Kovászna megyében kevés a felnőttek számára létesített szociális intézmény, a megyei gyerekvédelmi és szociális igazgatóság néhány éve vette át ezt a hatáskört, ám infrastruktúrát nem kapott mellé.

Fehér Gabriella, az intézmény munkatársa portálunknak elmondta, a 2014–2020-as ciklusban pályáznának éjjeli szállások, nappali sürgősségi központok vagy krónikus pszichés betegek elhelyezésére alkalmas otthonok létrehozására.

Ezek az intézmények a súlyos gondokat orvosolnák, hiszen nagyon sok olyan beteg vagy idős ember van, akit a családja nem tud ellátni, az öregotthonokban pedig jelenleg csak egy-két szabad hely van, ahova csak a legelesettebbek nyernek felvételt. Fehér Gabriella hangsúlyozta, azokat az eseteket, amikor csak több odafigyelésre, törődésre, egy kis tűzifára van szükség, a helyi önkormányzatok, a helyi közösség kell hogy megoldja.

Zágonban októberben nyitották meg a Diakónia Alapítvány helyi kirendeltségét, a községben mintegy félszáz személy szorul segítségre. Coznean Nicolae alpolgármester portálunknak elmondta, finanszírozzák az intézmény működését, de többet nem tehetnek a rászorulókért. Aki teljesíti a feltételeket, kap hivatalos fűtéstámogatást, egyébre nincs pénzünk, mondta az alpolgármester.

A Diakónia Alapítvány munkatársai egyébként a megye 54 településén teljesítenek szolgálatot, alapápolást és közösségi szolgáltatást is vállalnak, nemcsak a gyógyszereket adják be a betegeknek, hanem bevásárolnak, vizet, fát is hordanak nekik.

Ádám Attila, Zabola polgármestere úgy fogalmazott, hogy jóindulattal és odafigyeléssel lehet segíteni a rászorulókon. Elmondta, az önkormányzat például a napokban fogadott el tanácsi határozatot arról, hogy tűzifával segítenek egy nehéz helyzetben levő családot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés