Sok a sárgasági eset Háromszéken

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetőségének tájékoztatása szerint Kovászna megyében az elmúlt hónapokban feltűnően megnövekedett a hepatitisz A vírusos fertőzések száma. A köznyelvben sárgaságként ismert kór tüneteit mutató páciensek száma szeptember hónapban meghaladta a tavalyi egész éves átlagot, közelítve a száz esetszámhoz.

Szabó Enikő

2014. szeptember 29., 18:162014. szeptember 29., 18:16

Kovács István osztályvezető főorvos, epidemiológus, a Fertőző Betegségek Osztályának vezetője úgy vélte, hogy egy kevésbé agresszív vírus támadásáról lehet beszélni, sokan a fertőzöttek közül vélhetőleg nem is voltak beutalva, mivel atipikus módon, azaz nagyjából tünetmentesen estek át a betegségen, de ettől függetlenül mintegy két-három héten keresztül ők is fertőznek. Hozzátette, hogy a tavalyi évhez képest, amikor mintegy nyolcvan ilyen beteget kellett összesen kezelniük, ez a szám már megközelítette a százat. A legtöbb páciens Barót környékéről, illetve Előpatakról származik, de sepsiszentgyörgyiek is vannak közöttük. Amint az jellemző: nagyobb számban a kiskorúakat betegíti meg ez a vírus – tette hozzá a főorvos.

„Az egészségügyi intézmény szakemberei által elvégzett vizsgálatok mások mellett a kór egyik okaként az egyes forrásokból származó ivóvizet azonosították, főképp Erdővidéken. Elsősorban olyan forrásokról van szó, amelyek természetes állapotukban lelhetők fel, nincsenek kiképezve” – tájékoztatott Nagy D. István sajtószóvivő.

A megelőzés érdekében fokozott elővigyázatosságot javasolnak a szakemberek. Elsősorban a higiénés szabályok betartását hangsúlyozzák: a gyakori kézmosást és az alapos tisztálkodást, mert a fertőzés elsősorban érintéssel terjed, levegőn keresztül nem. Ugyanakkor kerülni kell azokat a forrásokat, vízlelő-helyeket, amelyekről feltételezhető, hogy nem voltak ellenőrizve a hatóságok által, és inkább a rendezett környékűt, közismert kutakat ajánlott használni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
Hirdetés