
Fotó: Bencze Melinda
Amíg nagy beruházások zajlanak, addig a kis problémák megoldására is figyelmet fordítanak Sepsiszentgyörgyön – mondta Antal Árpád, a megyeszékhely polgármestere, aki ezen munkálatok közül kiemelte a kisebb sétányok aszfaltozását, tömbházak közti lépcsők, járdák felújítását.
2015. július 24., 19:312015. július 24., 19:31
2015. július 24., 19:352015. július 24., 19:35
Olyan problémák ezek, amelyekkel a lakók már otthonukból kilépve szembesülnek, s a mindennapi élet szempontjából fontos apróságok – magyarázta az elöljáró a nem városszintű figyelem övezte beruházásokkal kapcsolatban. A Benedek Elek és a Testvériség utcát összekötő sétányok nemrégen kaptak új aszfaltréteget, jelenleg pedig a Sajtó utca és Egészség sétány közötti járdák felújítása van folyamatban – részletezte Antal Árpád, aki az éppen elkészülő Stadion utcai Bertis üzlet előtti lépcsők rendbetételére is kitért. Az említett munkálatokat különben az önkormányzat saját forrásaiból fedezik, a költségvetésben pedig időszerű javításokként tüntetik fel.
A kisebb beruházások esetében nem a pénz hiánya lassítja a munkálatokat, hiszen, amennyiben az ezekre előirányzott alapot elhasználják, újabb összegeket különítenek el hasonló célokra, a problémát inkább a hivatal kapacitása okozza, mivel kevés gép és munkaerő áll rendelkezésre – hívja fel a figyelmet Antal.
A téli időszakban tönkrement útszakaszok kátyúzását, foltozását is sikerült lezárni, amelyet az úgynevezett harmadik szerződés alapján finanszírozták, s így például a Jókai Mór utca egy szakaszán javíthatták ki az aszfaltréteget. Az említett utca teljes felújítására még nincs lehetőség, ám a kátyúzásokkal használhatóvá próbálták tenni az autósok számára is – mondta a városvezető, aki a megyeszékhelyen zajló nagyberuházások közül a Kórház utca korszerűsítését emelte ki, ez ugyanis várhatóan már a jövő héten megkaphatja az első aszfaltréteget.
Az Erzsébet-park közvécéjének újjáépítéséről is beszélt Antal, elmondta, a korszerűsítés a régi épület lebontásával kezdődött, mivel „azzal nem volt mit kezdeni”. A munkálatokat öt hónapon belül kell befejezni, a régi épület helyén pedig a lakók minden elvárásának megfelelő illemhelyet építenek. Azzal kapcsolatban, hogy az új létesítmény használata is ingyenes lesz-e az előzőhöz hasonlóan, az elöljáró egyelőre nem tudott választ adni, mint mondta: ez egy későbbi időszak döntése lesz.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!