
Fotó: Nagy D. István
A Kovászna megyei önkormányzat által szándékosan „elsikkasztott” információval hozakodott elő a Rétyre tervezett osztrák megaüzem létrejöttét ellenző sepsiszentgyörgyi Indigó csoport. A civilek megyeszintű lakossági konzultációt kérnek.
2013. november 25., 15:362013. november 25., 15:36
2013. november 26., 10:412013. november 26., 10:41
Az Indigó csoport birtokába került átiratról – melyet a rétyi önkormányzat küldött Kovászna Megye Tanácsa illetékeseinek – a tizenkét civil szervezetet tömörítő csoport hétfőn számolt be. Tájékoztatójuk szerint az 1180-as számmal, 2013. április 17-én iktatott dokumentumban a község vezetősége kétséget kizáróan jelzi a megyei önkormányzat irányába, hogy a beruházás engedélyeztetési folyamatához szükséges urbanisztikai bizonylatot csak bizonyos lépések és vizsgálatok megtétele után állítja ki. A viszonyulásuk egyik magyarázata, hogy egy ekkora területen – közel hetven hektár – megvalósuló beruházás jelentős káros hatással lesz mind a lakosságra, mind a gazdaságra, illetve a környezetre, nem csak községi, hanem megyeszinten is. A csoport birtokába jutott az a hivatalos levél is, amelyben a megyei önkormányzat április 25-én értesíti a Holzindustrie Schweighofer ügyében eljáró sepsiszentgyörgyi Proinvest kft-t. A dokumentumba ugyan belefoglalták, hogy a tervezett beruházás vélt hatásai miatt szükséges a környezeti hatásokat vizsgáló tanulmány elkészítése, valamint a lakosság tájékoztatása, majd konzultálása az ügyben, viszont a rétyi községháza véleménye kimaradt – pontosabban a testület illetékesei nem jelezték, hogy a helyiek megyei szintű káros hatásoktól tartanak.
Az Indigó csoport képviselői úgy vélik, ezen tények ismeretében egy megyei szintű konzultációra lett volna szükség, és meggyőződésük, hogy Kovászna Megye Tanácsának vezetősége a beruházás engedélyezési folyamatát óhajtja gördülékenyebbé tenni azzal, hogy elmulasztotta ennek megszervezését. Ezért a civil ellenzők most követelik ennek megszervezését, a 7500 összegyűjtött támogató aláírás, illetve az új dokumentumok fényében.
A tájékoztatóban emlékeztetnek arra is, hogy a területrendezési tervhez szükséges környezetvédelmi hatástanulmány vitáját csak Rétyen szervezték meg, miközben ez megyei szintű kellett volna legyen. Emellett a község képviselő-testülete november 11-én jóváhagyta az övezeti rendezési tervet, olyan körülmények között, hogy továbbra is több kérdés tisztázatlan maradt.
Végül a csoport képviselői kihangsúlyozták: megtették a szükséges lépéseket a Környezetvédelmi Hivatal, a Kovászna Megye Tanácsa, valamint Réty község önkormányzata által hozott döntések bírósági úton történő hatálytalanítása érdekében.
A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal honlapján egyébként november 21-én jelent meg a hír, hogy a Rétyre létesítendő fűrészüzem számára környezetvédelmi engedély kibocsátását kéri a szászsebesi székhelyű Holzindustrie Schweighofer Kft. Ehhez kapcsolódóan fogalmazta meg állásfoglalását a 12 civil szervezet.
Bíró Dónát megyei főépítész portálunk érdeklődésére kifejtette, hogy számára érthetetlen a civilek követelése – mivel az eljárás egy ilyen jellegű beruházás esetén törvények által pontosan szabályozva van. A főépítész úgy véli, a megyei konzultációt kérhetik a civil szervezetek, de ez tulajdonképpen már megtörtént, amikor a környezeti hatástanulmány vitája volt Rétyen. Egy ilyen jellegű közmeghallgatást egyébként a beruházás helyszínén szokás megszervezni, a konzultáció pedig nyilvános volt, tehát mindenki elmondhatta a véleményét, álláspontját.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!