Roncsprogram: jobb lenne, ha idén meg sem hirdetnék?

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Háromszéken sem rózsásabb a helyzet, mint a szomszédos Hargita megyében, ami a roncsautó-program keretében az elmúlt években leadott járművek számát illeti. A program háromszéki lebonyolítói szerint idén meg sem kellene már hirdetni.

Nagy D. István

2014. január 22., 19:142014. január 22., 19:14

2014. január 22., 19:152014. január 22., 19:15

Háromszéken a hivatalos statisztika szerint 27 ezer tíz évnél idősebb gépjármű van nyilvántartva, ebből a tavaly mintegy ötszázat sikerült bevonni – számolt be érdeklődésünkre Pózna Dávid. A járművek átvételét és az értékjegyek kibocsátását a program 2005-ös indulásától megyeszinten jórészt lebonyolító sepsiszentgyörgyi Ariadne Kft. vezetője szerint évről évre csak gyengébb az egész kezdeményezés.

Míg 2010-ben csak ők közel kétezer járművet vettek át, rá egy évre ez már csak 665-öt volt, 2012-ben 125-öt, tavaly pedig összesen huszonnyolcat. Pózna Dávid hozzátette, hogy tavaly 2500-an jelentkeztek a programra, de tudomása szerint ötszáz járművet adtak le összesen náluk, illetve a Remat vasbegyűjtő központban, valamint egy harmadik, kovásznai vállalkozásnál, de ezeket sem kizárólag a program keretén belül. Sokan ugyanis inkább megszabadultak a régi járművüktől, amiatt, hogy ne kelljen tovább tartani, ezért ócskavasként adták le. Az értékjegyek száma nevetségesen alacsony volt, az Ariadne-nak egész évben összesen huszonnyolc jutott.

A vállalkozó úgy véli az elmúlt két évben már értelmetlenné kezdett válni az egész kezdeményezés, ugyanis egyre több fejetlenség jellemezte a programot. Menet közben változtatták a szabályokat, amelyeket nem tartottak be a Környezetvédelmi Alapnál, az értékjegyek kiosztásánál komoly gondok voltak, úgyhogy sokan bele sem vágtak az egész procedúrába.

Pózna Dávid hozzátette: tudomása van róla, hogy talán idén is készülnek meghirdetni a programot. „Ha a program a tavalyi feltételek mellett, és hasonló formában zajlik, akkor inkább az egészet el kéne felejteni, és az elmúlt években kialakult gazemberségnek véget kell vetni” – fejtette ki véleményét az Ariadne Kft. vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés