
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Az eddigiektől nagymértékben eltérő, rendkívül színvonalasnak ígérkező gyereknapot tartanak Kézdivásárhelyen. A rendezvény ma kezdődik és vasárnap ér véget.
2013. június 01., 09:372013. június 01., 09:37
Kézdivásárhely Önkormányzata partnerségben a Vigadó Művelődési Házzal, a Bóbita Egyesülettel, a KreaKids Stúdióval és a Zelegor Törpmanó Egyesülettel június elsején és másodikánszervezi meg a gyerkőcnapokat a Molnár Józsiás parkban. Az önkormányzat által meghirdetett pályázatra jelentkező egyesületek közül ezek programjai bizonyultak a legsikeresebbnek, így lesznek kreatív és kézműves tevékenységek, gyerekkoncertek, mesemondó játék, gyerkőcbuli és animációs filmkészítés is, a gyerekek pedig elrepíthetik gondolataikat is a gondolatlufik ládájában.
A Vigadó Művelődési Ház nevében Lung László Zsolt igazgató ismertette az intézmény által szervezett színpadi programokat. Június elsején Benedek Elek mesemondó játék lesz László Károllyal, azaz „Puki bácsival”, majd a Minisnaps Gyerekegyüttes koncertje lesz látható, amely a Molnár Józsiás Általános Iskola és a Vigadó kórusának diákjaiból tevődik össze, vezetőjük Cserkész Emese. A szombati nap gyerkőcbulival zárul. Vasárnap a Fabatka zenekar tart hangszerbemutatót, majd a Miskolci Nemzeti Színház művésze, Fabók Mariann népmesejátéka lesz látható A székely menyecske meg az ördög címmel, délután Vásári Vitéz László csodaládája címmel Nagy-Kopeczky Kálmán hagyományos vásári bábjátékára kerül sor. A Fabatka zenekar A medve nem játék című tematikus, mesével átszőtt koncertje után a gyerekek elrepíthetik a gondolatlufit, amelybe saját kívánságaikat tehetik bele. A rendezvény táncházzal zárul, amelyet szintén a Fabatka zenekar biztosít.
Balról-jobbra: Erőss Sándor, Máthé Réka, Lung László Zsolt és Ménessy Kinga Kitty szóvivő. Színvonalas gyerkőcnapot ígérnek.
A Bóbita Egyesület és a Zelegor Törpmanó, valamint az Erdélyi Magyar Ifjak állandó programokkal várják a kicsiket, sátraikban különböző interaktív, kreatív és kézműves tevékenységek zajlanak majd. A programokat a Molnár Józsiás parkba tervezték, rossz idő esetén viszont a Vigadó Művelődési Ház ad otthont a rendezvénynek.
A KreaKids Stúdió vezetői, Máthé Réka és Erőss Sándor elmondták, hogy a gyerekek körében legnagyobb sikernek örvendő tevékenységek szerint szervezték a gyerkőcnapok rájuk eső részét. Az animációkészítés náluk a „sztárszak”, ezért június elsején is ezzel készülnek. Erőss Sándor bővebben kifejtette, hogy mit jelent a stop motion: a képkockánként beállított és rögzített mozgóképet nevezik így. Nem a valós vagy megrendezett események kerülnek rögzítésre, hanem a mozgóképet alkotó összes képkocka egy-egy beállítást jelent, melyet állókép, azaz fotó formájában rögzítenek. Az így keletkező állóképet egymás után vágva jön létre az animáció. A templomtoronyból egy fotós fogja dokumentálni a gyerekek által készített, kockakőre rajzolt képeket, az elkészült animációt pedig vasárnap vetítik le.
A gyerkőcnapok kabalafigurája egy felöltöztetett brokkoli, amely egyben egyedi ötlet, másrészt elősegítheti, hogy a gyerekek végre megszeressék ezt az egészséges zöldséget is. A kabalafigurát Máté Balázs, V. rajzosztályos diák tervezte, ahogyan a gyerkőcnapok arculatának is ő a szellemi kiötlője.
A gyerkőcnapok részletes programja itt olvasható.
Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.
Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.
Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
szóljon hozzá!