Pro Urbe díj a nemrég elhunyt Gaál Sándornak

Szakmai elkötelezettségéért, a cserkészmozgalomban és az ifjúság nevelésében kifejtett tevékenységéért Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség nemrég elhunyt alapító tagja kapja post mortem az idei sepsiszentgyörgyi Pro Urbe díjat.

Bíró Blanka

2015. március 29., 18:052015. március 29., 18:05

Gaál Sándor 1949-ben született, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem kémia szakán végzett, pályafutását Kommandón kezdte. A Tanulók Palotájának tanáraként és igazgatójaként létrehozta Kovászna megyében a Pro Natura mozgalmat, majd másfél évtizeden keresztül volt a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke, élete végéig a 14-es számú, Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat vezetője.

Az eddigi Pro Urbe díjjal kitüntetett sepsiszentgyörgyi személyiségek döntése alapján kapja az idei díjat. Gaál Sándor a második Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum egykori igazgatója után, akinek halála után ítélik oda az elismerést. 

Korábban három magyar és egy román személyiség kaphatta meg a díjat, ám tavalytól csak egy, a közösségért tevékenykedő sepsiszentgyörgyi polgár lehet Pro Urbe díjas. A helyi románok attól tartanak, hogy ha évi egy kitüntetést ítélnek oda, a románoknak nem is lesz esélyük, hogy valaha megkapják. Az önkormányzat múlt heti ülésén Rodica Pârvan szociáldemokrata párti tanácstag jegyzőkönyvbe vetette, hogy a díjazott személye ellen nincs kifogása, ám az elv ellen igen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
Hirdetés