
Fotó: Bús Ildikó
Kétszáz diák vonult Sepsiszentgyörgyön a tanfelügyelőség elé csütörtök délután a bérletpénzt követelve. A tanulók leveleket is küldtek Remus Pricopie miniszternek, valamint papírrepülőkkel szórták meg a tanfelügyelőség udvarát, jeleve, hogy ők is elszállnak majd az országból.
2013. május 30., 16:342013. május 30., 16:34
2013. május 31., 11:542013. május 31., 11:54
Háromszék minden városában: Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, Kézdin és Baróton is tüntettek a diákok csütörtökön a bérletpénzért, melyet már hónapok óta nem folyósítanak számukra. Bár szóbeli ígéretet kaptak arra, hogy a közeljövőben a minisztérium kifizeti a tartozásokat, a tanulók úgy látták, mégis jobb, ha utcára vonulnak jogaikért. Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban gyülekeztek a diákok, majd fehér festékkel kenték be egymás arcát a szolidarizálás jeleként. és sípszóval, táblákkal valamint egy szekérrel indultak a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség elé. Elmondásuk szerint az általuk taszított szekér a tanügyi rendszer jelképe: rozoga, bármikor összeomolhat és alig döcög.
A tüntetők nagy része ingázó diák volt, akik naponta több tíz kilométert utaznak a környékbeli falvakból, de többen is nehéz anyagi körülmények között élnek, így amennyiben az állam nem támogatja az utazást, kimaradnak az iskolából. Domokos Timea Középajtáról ingázik Sepsiszentgyörgyre, a bérlet havonta 210 lejbe kerül. „Olyan is előfordult már, hogy csak három hétre vásároltunk bérletet, mivel nem volt több pénzünk, és nagyon megterhelő a családnak ez az összeg. Ha nem fizetik ki, nem tudom hogyan folyatom tovább a tanulmányaimat” – mondta a diáklány.
A tüntetésen jelen volt Nemes Előd Néppártos önkormányzati képviselő is, aki jogosnak tartja a diákok megmozdulását, hiszen az oktatási tárca több mint 2,2 millió lej tartozást halmozott fel a háromszéki iskolákkal szemben, kizárólag a ki nem fizetett utazási bérletekből.
A központi parkból a tanfelügyelőség elé vonultak a tanulók, hangosbemondón követelve jogaikat, hangsúlyozva, hogy átverték őket, és a szóbeli ígéreteknek nem hisznek már. A tanfelügylőség előtt a tanügyminiszter lemondását követelték, majd felolvasták leveleiket, melyeket Remus Pricopienek címeztek. „Én naponta 35 km-ről ingázom az iskolába. Ma reggel lekéstem az autóbuszt és emiatt megint hiányzást kaptam. Ezen a héten már a másodikat. Ön ingázott diákkorában, miniszter úr? Nem fáj önnek a mi sorsunk?” – ilyen és ehhez hasonló leveleket olvastak fel hangosan, majd mintegy ötven levelet szögeztek fel a tanfelügyelőség kerítésére is.
A beszédek és néhány levél felolvasását követően papírrepülőket dobáltak be a tanfelügyelőség udvarára, jelezve szándékukat, hogy ők is elhagyják majd az országot, amely nem biztosítja számukra a tanuláshoz való jogot. „Hogyan tanuljunk tovább, ha vidéken nincsenek középiskolák, a minisztérium pedig nem tartja be a 291/2006-os törvényt, amely az utazási költségeinket biztosítja?” – tették fel a kérdést a tüntetők, majd egy petíciót is átadtak Keresztély Irma főtanfelügyelőnek.
A tanfelügyelőségen iktatták a petíciót, majd Keresztély Irma fogadta a diákok küldötteit, és ígéretet tett az ingázási pénzek kifizetésére, melyet már a jövő héten elkezdenek folyósítani. A tüntetést követően Keresztély Irma rövid sajtótájékoztatón értékelte a jelenlegi állapotot és elmondta: Kovászna megyében összesítették a tartozást és 2,3 millió lejt kell visszakapniuk a diákoknak.
„A minisztérium harmincmillió lejt osztott le az ingázási költésgek részleges megtérítésére, ebből Kovászna megye 517 ezer lejt kapott, amit legkésőbb hétfőn megkapnak az iskolák. Ugyanakkor a miniszter személyesen közölte velem, hogy a mai nap még folyósítanak húszmillió lejt az adósságok törlesztésére országos szinten. Remélem, hogy a tanévzárás előtt minden adósságot sikerül törleszteni és ezzel lezárjuk a kötelezettségeket erre a tanévre” – mondta Keresztély Irma. A jövő évi bérletpénzzel kapcsolatosan elmondta, a minisztérium új módszertant dolgozna ki, amely által gyakorlatilag az ingázási költségeket ösztöndíj formájában juttatnák el a diákokhoz, ezt követően a gyerek felhasználhatja bérlet- vagy jegyvásárlásra.
Arra a kérdésre, hogy hogyan értékeli a diákság megmozdulását, Keresztély Irma kifejtette, hogy bár kezdetben meglepődött a kezdeményezésen, de alaposabban átgondolva rájött, azáltal, hogy hallatták szavukat és jelezték elégedetlenségüket a kezdeményezés jó és szerencsés volt.
A csütörtöki tüntetésről békésen távoztak a diákok, de hangsúlyozták: amennyiben a jövő héten sem kapják meg pénzüket, újabb figyelemfelkeltő akciókat szerveznek.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!