
Közel száz év után, jövő év elejétől újra palackozzák a sugásfürdői Benkő-forrás vizét. A sepsiszentgyörgyi vállalkozók közel négy évvel ezelőtt indították el az engedélyeztetési folyamatot, most már csak a gyártósorra várnak, és a jövő év elején Regina néven az üzletek polcaira kerülhet a gyomorbántalmakra javallott gyógyvíz.
2014. szeptember 16., 20:072014. szeptember 16., 20:07
Biró László cégtulajdonos építkezésben vállalkozik, társa, Bodor Károly faipari céget vezet, ám mindketten láttak fantáziát a gyógyvíz forgalmazásában.
Bodor Károly a Krónikának felidézte, a forrás körüli erdőt egy külföldön élő román állampolgárnak szolgáltatták vissza, ők tőle vásárolták meg. Már akkor is elsősorban a forrás érdekelte őket, mert ismertek voltak a víz gyógyhatásai.
Négy évvel ezelőtt elkezdték az engedélyeztetési folyamatot, amelynek során számtalan előre nem látott nehézségbe ütköztek, például beltelekké kellett minősítetni az erdőt, ugyanakkor a régi palackozó épületének csak a romjai voltak meg, így teljesen újra kellett építeni.
A jóváhagyások beszerzésével párhuzamosan felkérték Albert István belgyógyászt, hogy készítsen egy tanulmányt a víz hatásairól, és kiderült, hogy az emésztőszervi bántalmakkal küzdő betegek nagy része javulásról számolt be az ivókúra után. Eddig már több százezer eurót fektettek be, de még nem tudják a végösszeget, hiszen a következő hónapokban is lesznek kiadások. A költségekből viszont sokat lefaragott, hogy a gépsor megvásárlására kormánytámogatást nyertek a kis- és közepes vállalkozásokat támogató program révén.
A tervek szerint október 15-én érkezik a töltősor, a beszerelés után kezdik a próbatöltéseket, majd jövő év elején indítják a termelést, tudtuk meg Biró Lászlótól. A Benkő-forrás hozama egyébként korlátozott, de állandó, így napi ezer liter gyógyvizet tudnak majd palackozni.
Az üzleti terv szerint első lépésben Kovászna megyében népszerűsítik a boltok polcaira pillepalackban kerülő vizet, majd az erdélyi egyetemi városokban belgyógyászoknak szerveznek konferenciákat, megismertetik velük a víz összetételét és jótékony hatását, majd később Bukarestbe és Jászvásárba is elviszik.
Mint Bodor Károly hangsúlyozta, szeretnék elérni, hogy a betegek ne rögtön a tabletta után nyúljanak, hanem próbálják ki a kíméletesebb, természetes gyógymódokat is.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
szóljon hozzá!