Otthont kereső kutyák

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Fogadjon örökbe egy kiskutyát címmel indított karácsonyi népszerűsítő akciót a sepsiszentgyörgyi kutyamenhely, ahol jelenleg százhetven eb várja leendő gazdáját. A kisállatokról és a menhelyről Bardócz Ernő menhelyvezetővel beszélgettünk.

Bencze Melinda

2014. december 19., 17:012014. december 19., 17:01

Karácsonyi ajándékként fogadjon örökbe egy kiskutyát – hirdette meg a Tega Rt. ügykezelésébe tartozó kutyamenhely népszerűsítő akcióját az ünnepek előtt. Az iskolákban is szerveznének különböző népszerűsítő akciókat: kutyasétáltatás, simogatás, illetve rajzversenyt is hirdetnének a második félévtől kezdődően. Ezekre az eseményekre három, betanított kutyát fognak magukkal vinni, amelyek megszokták már az embercsoportok közelségét. A menhelyen sok a kiskutya is, mint a vezető magyarázta, van olyan, amely már náluk született. Mint mondta, gyakran a menhely kapuja előtt hagyják a kis ebeket, ám azok gyakran annyira fiatalok, hogy anyjuk nélkül kevés esélyük van a túlélésre.

Jelenleg összesen 170 négylábú van a menhelyen, szerdán pedig befogási akciót is tartottak, akkor négy állatot hoztak be, ezek jelenleg tizennégynapos megfigyelés alatt állnak. A befogás többnyire altatólövedékes pisztollyal, valamint az adott napokon kihelyezett csapdákkal történik. Egyik módszer sem tesz kárt az állatokban. Hetente szerveznek befogási akciókat, ilyenkor a lakosságtól érkezett bejelentések alapján, vagy a már ismert gócpontok területén – azaz az Őrkő, valamint a Stadion, a Csíki és az Állomás lakótelep környékén – keresik a kóbor állatokat, helyezik ki a csapdákat.

A két hétig tartó karantént követően az örökbefogadás előtt álló kutyát még díjmentesen beoltják, elkészítik az egészségügyi könyvét, majd chippel is ellátják. Az újdonsült gazdának egy nyilatkozatot kell aláírnia, miszerint otthont biztosít a kutyának, és nem teszi ki az utcára. A menhelyvezető rámutatott, amennyiben nem tartják be a nyilatkozatban foglaltakat, akár pénzbírságot is kiróhatnak a gazdira.

„Elsősorban az örökbefogadó személyeket értesítjük arról, hogy a kutyát behozták a menhelyre, hiszen bárkivel megtörténhet így ünnepek felé közeledve, hogy a kisállat elszabadul” – magyarázta Bardócz Ernő, aki hozzáfűzte, csupán a megismétlődött eseteknél értesítik a helyi rendőrséget az üggyel kapcsolatban. Az elmúlt időszakban csupán egy esetben került vissza örökbefogadott kutya a menhelyre, ezt egy idős hölgy vitte vissza. Bardócz kifejtette, hogy a sepsiszentgyörgyi kutyamenhelyen csupán a beteg, idős ebeket altatják el, azt is állatorvos végzi, az egészséges állatoknak pedig igyekeznek helyet adni.

Az örökbefogadási szokásokról kérdezve kiderült, hogy a gyerekek inkább a kiskutyákat, az idősebb korosztály a nyugodt ebeket, míg mások gyakran a jó házőrzőt keresik. Megközelítőleg ötven kisállatnak találtak otthont nyár óta, ám még mindig vannak olyan lakók, akik már négy éve a menhelyen vannak. A téli hidegben a fiatal kutyákat egy melléképületben tartják, míg a kifejlett egyedek az udvaron, védett, körülkerített kuckókban vannak elszállásolva. A kutyamenhelynek önkéntes programja is van, jelenleg tizenketten segédkeznek az ebek sétáltatásában, tanítgatásában. Önkéntesnek bárki jelentkezhet, de a 18 éven aluliak számára szülői beleegyezés szükséges.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés