
Fotó: Veres Nándor
A „baleset módszerként” elhíresült átveréssel csaptak be egy sepsiszentgyörgyi nőt. Az idén, ezzel a módszerrel elkövetett átverések közül ez a legnagyobb összegű csalás. A nő több mint ötezer eurót utalt át egy állítólagos ügyvédnek.
2014. október 30., 14:092014. október 30., 14:09
Egy megyeszékhelyi harminc éves nőt egy számára ismeretlen férfi hívott fel telefonon, és ügyvédnek adva ki magát azt állította, hogy a nő külföldön dolgozó sógora balesetet okozott. A közúti balesetben súlyosan sérült egy kislány – tette hozzá. Az állítólagos ügyvéd a bűnügyi dosszié összeállításának megakadályozására is vállalkozott. A hiszékenység ára ezúttal 5250 euró volt.
Az áldozat az utasításoknak megfelelően egy átutaló szolgáltatás segítségével küldte el a pénzt. Amikor az átutalás sikeréről akart érdeklődni, az állítólagos ügyvéd már nem volt elérhető, ezért a nő bejelentést tett a rendőrségen, hogy csalók áldozata lett – tájékoztatott Nicoleta Marin. A rendőrségi szóvivő szerint ez már a negyedik hasonló módszerrel elkövetett csalás Kovászna megyében, amiről a rendőrségnek is tudomása van. Feltételezik, hogy ennél sokkal több személyt becsaphattak, akik utóbb szégyellték jelenteni az ügyet.
A rendőrség közleményben hívta fel a lakosság figyelmét, hogy elővigyázatossággal kezeljék az ilyen, vagy ehhez hasonló hívásokat. Ilyen esetekben elsődleges ellenőrizni, hogy hozzátartozó valóban balesetet okozott vagy szenvedett-e.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!