Őszi sokadalom Baróton is

Második alkalommal szervezték meg Baróton az őszi vásárt, ahol helyi termelők mutatkoznak be.

Bús Ildikó

2013. október 11., 13:292013. október 11., 13:29

2013. október 11., 13:312013. október 11., 13:31

Tavaly nagy sikernek örvendett az őszi sokadalom az erdővidéki városban, így a szervezők most is felállították a színpadot és berendezték az árusok asztalait. Barót Polgármesteri Hivatala és a művelődési ház közös szervezésében a város főterén pénteken délelőtt kezdődött a II. Erdővidéki őszi sokadalom, ahol erdővidéki kézművesek és termelők mutatják be és árusítják készítményeiket, terményeiket. A vásárban hagyományos termékeket, fekete-piros szőtteseket, faragott tárgyakat, gyöngyöket, házi szappant, fajátékokat, ruhaneműt vásárolhatnak az érdeklődők, de házi sütemények, lekvárok, a környék veteményeseinek zöldségei is kaphatók. A vásárosok között jelen vannak a különböző civil szervezetek is, amelyek jótékonysági célokra gyűjtenek az általuk készített dísztárgyak, ajándéktárgyak eladásával.

A vásár hangulatát a felállított színpad előadásai fokozzák, és ez hordozza a sokadalom hangulatát is. A megnyitón a Csala Kürtje Fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport felvonulása csalogatta a látogatókat. A hivatalos meg­nyitót követő programban helyi és meghívott néptánccsoportok, valamint citera és moderntánc-előadás is szerepel. A szervezők a gyerekekre is gondoltak, így a Kreatív Gyermek­kuckó, az EDISZ és a ZIKE egyesület tagjai kéz­műves-foglalkozásokat, játékokat szer­vez­nek. A vásár péntek estig tart.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés