Őrtűzgyújtás Sepsiszéken

Öt gyülekezési pont és számos kivilágítási helyszín lesz szombaton Sepsiszéken: Hídvégre, Illyefalvára, Kökösre, Rétyre és Uzonba várják a résztvevőket. Sepsiszentgyörgyről autóbuszok indulnak a helyszínekre.

Bencze Melinda

2015. október 23., 16:452015. október 23., 16:45

A program minden településen egységes: 17 óra 30 perc és 18 óra 30 perc között ökumenikus istentiszteletet tartanak, majd a székely és magyar himnusz eléneklését követően felolvassák a székelység jogait követelő kiáltványt. Az őrtűzgyújtás, illetve a reflektorok vagy más világító eszközök felkapcsolása 18 óra 45 perctől kezdődik. Ilyefalván az Aldobolyi hágónál, Aldoboly Brassó felőli szélén, a dombtetőn gyülekeznek a résztvevők, ide várják a sepsiszentgyörgyieket, árkosiakat és azokat is, akik Brassó megyéből érkeznek. Őrtüzet ugyanakkor Vámoshíd felé, az Olt partján is gyújtanak.

Az uzoni találkozó Bikfalván lesz a Zákány aljában, ide is várják a megyeszékhelyieket, akárcsak a Brassóból, Maksáról és Gidófalváról érkezőket. Itt több ponton gyújtanak őrtüzet: a Csere-tetőn, Lisznyóban, a Zákány-tetőn, Bikfalván és a Polyás-tetőn. Hídvégen a Bölön felé vezető úton, a falu szélén, jobb oldalt a katolikus kápolna előtti domboldalon találkoznak azok, akik szombaton csatlakoznak az őrtűzgyújtáshoz. A kivilágítási pont az Olt partján, a főút mellett lesz.

A háromszéki hegyimentő szolgálat jóvoltából Erősdön a Veczerkő-tetőn gyújtanak őrtüzet. A Kökösi-tó mögött, a töltés és a Feketeügy folyó között lesz még gyülekezési pont. A helyszín a Brassó irányából érkezők számára úgy közelíthető meg, ha a Feketeügy hídja után rögtön balra fordulnak, majd a Gábor Áron emlékmű előtt elhaladva, 100 méterre ismét balra térnek. A szervezők jelzésekkel fogják segíteni a távolabbról érkezőket. Rétyen a sport és kulturális központnál gyülekeznek a székelyek, itt is több ponton gyújtanak őrtüzet, így Fergettyűvárnál és Dobolykatetőn, valamint áramfejlesztővel és reflektorokkal világítanak Szacsván, a Sárkány-ház melletti domboldalon.

A sepsiszentgyörgyi szállítási vállalat autóbuszokat indít szombaton 16.45 órakor Székelyföld határának megvilágítására: a Lábas Ház elől Rétyre a központba, ahonnan a fúvószenekar kíséretével vonulnak a központi rendezvény helyszínére, Bikfalva határán a Zákány aljába, Kökösbe a Gábor Áron-emlékmű mögötti gyülekezési helyre. A sepsiszentgyörgyi Erzsébet parki megállóból Aldobolyba, a Hágóra indul autóbusz. Visszaindulás mindenhonnan 20 óra 30 perckor. A jegyek egységes menettérti ára 8 lej.

Kézdiszéken Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, ugyanakkor Orbaiszéken Nagyborosnyón, Zágonban, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, míg Bardóc-Miklósvárszéken Apácán, Alsórákoson, Ürmösön, Ágostonfalván és Bölönben gyújtanak tüzeket. Zágonban nem lobban fel az őrtűz, ám istentiszteletet itt is tartanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

Több száz éves emberi csontok kerültek felszínre Gelencén

Középkori eredetű emberi maradványokra bukkantak a gelencei szennyvízhálózat-bővítés során. Az érintett területet lezárták, a munkálatot ideiglenesen leállították, de már lehet folytatni.

Több száz éves emberi csontok kerültek felszínre Gelencén
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Nyolc kutyát altattak el tavaly a szépmezői menhelyen

A szépmezői kutyamenhelyen jelenleg 99 kifejlett kutyát és 22 kölyköt gondoznak. A befogások száma nem csökken, folyamatosan újabb és újabb példányok érkeznek, így a vezetőségnek néha altatáshoz is kell folyamodnia.

Nyolc kutyát altattak el tavaly a szépmezői menhelyen
2026. február 06., péntek

Nem várnak tovább: már hétvégén temetik a telet Kézdivásárhelyen

Bár a farsang farkáig még jó néhány nap van hátra, nem mindenhol várnak éppen addig az elűzésével. Kézdivásárhelyen például már ezen az szombaton, február 7-én eltemetik a telet.

Nem várnak tovább: már hétvégén temetik a telet Kézdivásárhelyen
2026. február 06., péntek

Kastélyban lép fel Ádám Julcsi és Gáspár Álmos

Különleges művészi eseménynek lehetnek részesei, akik szombaton ellátogatnak az orbaiszéki Zabolára. A Mikes-kastélyban többek között a tavaly Junior Príma díjjal elismert Ádám Júlia, valamint a sepsiszentgyörgyi Gáspár Álmos is fellép.

Kastélyban lép fel Ádám Julcsi és Gáspár Álmos
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Lehetőség, hogy jót tegyünk: önkénteseket vár a háromszéki tűzoltóság

A Kovászna megyei tűzoltóság felhívása azoknak szól, akik szívesen segédkeznének a mentési akciókban. Mutatjuk az önkéntességi programban való részvétel feltételeit.

Lehetőség, hogy jót tegyünk: önkénteseket vár a háromszéki tűzoltóság
2026. február 05., csütörtök

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet

A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet idén a Helikon 100 centenáriumi ünnepségsorozat koordinálása mellett hangoskönyv-kiadással, közösségi erdőültetéssel és egy különleges, a székely házasodási szokásokat feltáró gyűjtéssel várja a közönséget.

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet
2026. február 05., csütörtök

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat

Üdvözlendők, de nem elégségesek az adóügyi korrekciók – vélik a háromszéki EMSZ vezetői, akik szerint a jelenlegi adóterhek nem a mindennapi valóságra, hanem költségvetési kényszerre épülnek, ami csődhullámot indíthat el a vállalkozások körében.

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen

Február 5-től csak napközben, 14 óráig fogadnak olyan sürgősségi és szülészeti eseteket, amelyekhez aneszteziológus szakorvos jelenléte szükséges – közölte a páciensekkel csütörtökön a kézdivásárhelyi kórház.

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel

Az autósok mellett az önkormányzatok, útkezelők tevékenységét is segítheti az egyik legnépszerűbb közösségi navigációs alkalmazás partnerségi programja, amelyhez Háromszék is csatlakozott. Utánajártunk, mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban.

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel
2026. február 04., szerda

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön

Az egykori sepsiszentgyörgyi zsidó közösségről és annak emlékezetéről beszéltek kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár előadótermében. A holokauszt óta alig esik szó róluk, pedig emlékezni számunkra is fontos.

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés