
Tesztelési időszak alatt vannak a Sepsiszentgyörgyön újonnan felszerelt villanyrendőrök, és minden lakossági megkeresést megvizsgálnak – közölte Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser.
2014. október 01., 13:522014. október 01., 13:52
Egy hete szerelték fel Sepsiszentgyörgyön az úgynevezett intelligens jelzőlámpákat, melyekben mozgásérékelő található, megkönnyítve így a forgalmat a városban. Az új szemaforok működése összefügg a jármű- és gyalogosforgalommal, ugyanis ha a lámpa piros, de nem érzékel közeledő járműveket, zöldre vált.
Az új jelzőlámpákkal kapcsolatosan megoszlanak a vélemények, vannak, akik szerint valóban megkönnyíti a forgalmat, mások viszont úgy látják, nagyon rövid az idő a zebrán való átkelésre. Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser ezzel kapcsolatban elmondta: minden lakossági megkeresést jegyeznek, a lámpák pedig tesztidőszakban vannak, így fejlesztésükön folyamatosan dolgoznak.
„Én is tudok elégedetlenségről az új szemaforokkal kapcsolatosan. Lakosok jelezték, hogy az Olt utcai gyalogos átkelőnél nagyon rövid a zöld jelzés időtartama, így gyakorlatilag lehetetlen átérni az úttesten. A jelzőlámpák egy számítógépes szoftverrel működnek, mely számítások alapján irányítja a lámpákat, nem ismeri az utcai terepet. Ugyanakkor, ha változtatunk egy lámpa várakozási időtartamán, akkor az egész körforgás változik, és minden lámpa időtartama nő vagy csökken. Minden bejelentést megvizsgálunk és a problémákat orvosoljuk” – mondta a városgazda.
Az új jelzőlámpákat az uniós alapokból finanszírozott integrált városfejlesztési terv részeként szerelték fel.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!