Zárjegy nélküli cigaretta és romlott hús forgalmazása, valamint adócsalás miatt róttak ki büntetéseket hétvégén Sepsiszentgyörgyön a hatóságok.
2014. április 07., 17:482014. április 07., 17:48
Csempészet és adócsalás gyanújával két bűnügyi eljárás indult, továbbá nyolc jegyzőkönyvet is írtak a kihágások miatt Háromszéken. A rajtaütésekről Buzsi Andrea rendőrségi szóvivő számolt be, közölve, hogy az élelmiszer-biztonsági és munkaügyi felügyelőkkel közösen végeztek ellenőrzéseket. A nyomozás során harminc kilogramm húst és hústerméket, kilenc doboz csempészett cigarettát és egyéb termékeket, valamint 50 eurót koboztak el, összesen 1093 lej értékben. A kihágásokért több mint 3200 lejre szabtak ki bírságot.
Ugyanakkor a rendőrség beszámolt egy ellenőrző akciójáról is, melyet vasárnapról hétfőre virradóan hajtottak végre Sepsiszentgyörgyön, a közúti bűnözés, balesetek, testi sértés, utcai bűnözés és az adócsalás megfékezéséért. Ebben az akcióban a közrendészet, a közlekedésrendészet, a fogyasztóvédelem és a csendőrség is részt vett. A hatóságok 241 személyt igazoltattak, 35 motozást hajtottak végre és hat személynek vették le az ujjlenyomatát – számoltak be. Az ellenőrzés során tizenegy jegyzőkönyvet állítottak ki különböző kihágások miatt. A büntetések összértéke ebben az akcióban további négyezer lej.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!