Nyílt nap és kutyás bemutató a rendőrségen

Több mint ezren vettek részt a hétfőn megszervezett rendőrségi nyílt napon. Kíváncsi kisiskolások sorra próbálgatták a kiállított, járőrözésre, bevetésre használt járműveket. A legnagyobb érdeklődés azonban a rendőrkutyás bemutatót övezte.

Szabó Enikő

2014. március 24., 15:522014. március 24., 15:52

2014. március 24., 15:532014. március 24., 15:53

A román rendőrség napja alkalmából szervezett eseménysorozatot a Kovászna megyei rendőrség már pénteken, egy újságíróknak szervezett céllövészettel kezdte el. Hétfőn nyílt napot szerveztek, ahol a rendőrség bevetésekhez használt felszereléseit, járműveit, fegyvereit is megnézhették az érdeklődők, akik többnyire diákok voltak. A délelőtti órákban bemutatót tartott a rohamosztag, ahol a rendőrkutyákat is „bevetették”. A fegyelmezett parancsvégrehajtás után, a rablók elkapása volt műsoron, majd a sikeres bevetés után minden gyerek megsimogathatta a németjuhászokat. A rendőrségi nyílt nap sikeres és népszerű volt, több mint ezren vettek részt rajta – összegezte a bemutatók után a rendezvényt Tóth Zsigmond a Bűnmegelőzési Osztály vezetője.

Colora Ovidiu, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa portálunknak elmondta, hogy jelenleg 16 kutyával dolgoznak a megye területén. Sepsiszentgyörgyön három ebet járőrözésre, kettőt nyomkeresésre használnak, és egyet tettenéréseknél  vetnek be. A németjuhászok mellett ugyanakkor belga-juhászkutyája is van a rendőrségnek, egy kutyának pedig egyetlen „gazdája” van 4-5 hónapos korától kezdődően. Az ebeket a rendőrség székhelyén tartják, de enni csak a gazdájuk ad nekik. Ő tanítja meg az alapvető parancsok végrehajtására, a fegyelemre, és hozzá kerül vissza a kiképzésről –  fejtette ki a kiképzőtiszt, aki 10 éve foglalkozik kutyaidomítással. Colora Ovidiu ugyanakkor hozzátette, hogy az állatok komoly képzésben részesülnek. A szebeni kutyaiskolában a nyomkövetői képzés hat hónapba telik, a közrendészeti feladatok elsajátítását négy hónapig tanulják másfél éves koruktól a rendőrkutyák. Ezek után pedig hetente edzik őket – tudtuk meg.

A román rendőrség napját egyébként 2002-től hivatalosan március 25-én ünneplik, ezért kedden 10 órától a Szabó Kati Sportcsarnokban ünnepélyes keretek között a rendőrség kitűnő teljesítményű tagjait is előléptetik, valamint egyházi szertartással egybekötött katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzzák az elhunyt rendőrök Kőrösi Csoma Sándor utcai, em­lékművét is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés
2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
2026. január 08., csütörtök

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?

A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken

Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken
2026. január 05., hétfő

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen

Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen
2026. január 02., péntek

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél

Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

2025. december 29., hétfő

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön

A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön
2025. december 29., hétfő

Nem marad el az áremelés, de tűrhető a mértéke

A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.

Nem marad el az áremelés, de tűrhető a mértéke
Hirdetés