
Több mint ezren vettek részt a hétfőn megszervezett rendőrségi nyílt napon. Kíváncsi kisiskolások sorra próbálgatták a kiállított, járőrözésre, bevetésre használt járműveket. A legnagyobb érdeklődés azonban a rendőrkutyás bemutatót övezte.
2014. március 24., 15:522014. március 24., 15:52
2014. március 24., 15:532014. március 24., 15:53
A román rendőrség napja alkalmából szervezett eseménysorozatot a Kovászna megyei rendőrség már pénteken, egy újságíróknak szervezett céllövészettel kezdte el. Hétfőn nyílt napot szerveztek, ahol a rendőrség bevetésekhez használt felszereléseit, járműveit, fegyvereit is megnézhették az érdeklődők, akik többnyire diákok voltak. A délelőtti órákban bemutatót tartott a rohamosztag, ahol a rendőrkutyákat is „bevetették”. A fegyelmezett parancsvégrehajtás után, a rablók elkapása volt műsoron, majd a sikeres bevetés után minden gyerek megsimogathatta a németjuhászokat. A rendőrségi nyílt nap sikeres és népszerű volt, több mint ezren vettek részt rajta – összegezte a bemutatók után a rendezvényt Tóth Zsigmond a Bűnmegelőzési Osztály vezetője.
Colora Ovidiu, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa portálunknak elmondta, hogy jelenleg 16 kutyával dolgoznak a megye területén. Sepsiszentgyörgyön három ebet járőrözésre, kettőt nyomkeresésre használnak, és egyet tettenéréseknél vetnek be. A németjuhászok mellett ugyanakkor belga-juhászkutyája is van a rendőrségnek, egy kutyának pedig egyetlen „gazdája” van 4-5 hónapos korától kezdődően. Az ebeket a rendőrség székhelyén tartják, de enni csak a gazdájuk ad nekik. Ő tanítja meg az alapvető parancsok végrehajtására, a fegyelemre, és hozzá kerül vissza a kiképzésről – fejtette ki a kiképzőtiszt, aki 10 éve foglalkozik kutyaidomítással. Colora Ovidiu ugyanakkor hozzátette, hogy az állatok komoly képzésben részesülnek. A szebeni kutyaiskolában a nyomkövetői képzés hat hónapba telik, a közrendészeti feladatok elsajátítását négy hónapig tanulják másfél éves koruktól a rendőrkutyák. Ezek után pedig hetente edzik őket – tudtuk meg.
A román rendőrség napját egyébként 2002-től hivatalosan március 25-én ünneplik, ezért kedden 10 órától a Szabó Kati Sportcsarnokban ünnepélyes keretek között a rendőrség kitűnő teljesítményű tagjait is előléptetik, valamint egyházi szertartással egybekötött katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzzák az elhunyt rendőrök Kőrösi Csoma Sándor utcai, emlékművét is.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!