
Harmadik alkalommal szerveznek nyílt napot a Kovászna Megyei Levéltárban. Az eseményre mindenkit várnak, aki betekintene a különböző iratokba, régi kiadványokba, az intézmény működésébe.
2014. október 29., 16:072014. október 29., 16:07
A romániai levéltári nap alkalmából (október 31.) az országos levéltár Kovászna megyei fiókja is nyílt napot szervez pénteken délelőtt 11-14 óra között a sepsiszentgyörgyi, Grigore Bălan tábornok út 12. szám alatti székhelyén. Az eseményt harmadik alkalommal rendezik meg, először 2011-ben nyitottak kaput a nagyközönség előtt, melynek célja az volt, hogy az intézmény javítson a kövéleményben elterjedt rossz hírnevén.
Marius Stoica, a megyei levéltár vezetője elmondta, a péneki eseményre tanulókat, egyetemi hallgatókat, tanárokat, történelem iránt érdeklődőket, történetkutatással foglalkozókat várnak, de bárki beléphet a levéltárba, akit érdekel annak működése. Az intézmény munkatársai bemutatják a különböző feladatköröket, a levéltárban őrzött régi, értékes iratokat, kiadványokat, könyveket, illetve ismertetik a a dokumentumok őrzési és tárolási feltételeit. Az érdeklődőket arról is tájékoztatják, hogy milyen kutatási lehetőségek és feltételek vannak ma országos szinten.
A vezetőség felhívja a figyelmet, hogy belügyminisztériumi alárendeltségbe tartozó intézményről van szó, így a belépés személyazonossági kártya vagy útlevél felmutatásával lehetséges. A belépés csoportokban történik minden egész órában 11 és 14 óra között.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!