
A Szent György Napok az első olyan rendezvény, ahol szélesebb körben ismertették a Sepsiszentgyörgy – Európa Kulturális Fővárosa címre történő pályázást. Tették ezt két innovatív eseménnyel is.
2015. május 05., 18:122015. május 05., 18:12
Barta Mónika, a Városimázs Iroda vezetője elmondta, az Erzsébet-parkban található szovjet emlékmű szomszédságában felállított sátor programjához nem csupán az „egyszemélyes színház”, hanem a Hozz egy személyes tárgyat – Add magad című kezdeményezés is szorosan kapcsolódott. Volt, aki jegygyűrűjét mutatta, vagy épp az édes életet jelző tortástálat hozott, illetve került pöttyös labda, harmincéves játékautó, és felbukkant Gödri Ferenc, Sepsiszentgyörgy legendás polgármesterének feljegyzéseit tartalmazó füzet is. A szervezők a hozott tárgyat és annak gazdáját közösen fotózták le, valamint jegyezték le az ehhez kötődő gondolatot is. Mindezt folyamatosan, az egész hétvége során töltötték fel a közösségi oldalukra.
„Teljes gőzzel” üzemelt az egySZEMÉLYES színház a Szent György Napokon, a Sepsiszentgyörgy – Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés sátrába sorszám alapján lehetett bejutni, a nézők pedig folyamatosan álltak sorba – tájékoztattak a szervezők. Közel százan kapcsolódtak be a színházba. A játékban résztvevő legfiatalabb néző négyéves, a legidősebb nyolcvan év fölötti volt.
„Igyekeztünk mindenkivel új helyzetet teremteni, nagyon nyitottak voltak a nézők, mi is egyre bátrabbakká váltunk, sokat tanultunk. Kísérlet volt nemcsak a nézők számára, hanem a színészeknek is” – mondta el Benedek Ágnes színművész, a program egyik kezdeményezője. A színház során volt olyan néző, akivel meghallgatást szimuláltak, bokszolót készítettek fel a következő menetre, tükröt tartottak a belépőnek, továbbá a vakvezető játékot is kipróbálták.
A két játék résztvevői között hétfőn pólókat, bögréket, szatyrokat, kitűzőket, valamint színházbérleteket sorsoltak ki. A nyertesek: Giacomello Roberto, Domokos Ignaţie Eugen, Silieanu Eduárd, Kovács Kati, Csóka Mára Imola, Szabó Enikő, Derzsi Soma, Fülöp Csaba, Lőfi Gellért, Ráduly Ágota, Orbán Ábel, Mátyus Enikő, Zengő Mihály, Bakó Andrea, Fleischer Hilda, Kolumbán Zenge, Baricz Szidónia, Kopacz Madarász Tünde, Tegző Lóránt, Fazakas Klára, Vajna Dorka, Demeter Bernadett, Győry Andrea Beatrix, Kusztos Attila, Petrovits István és Jánosi Vivien. Az ajándékcsomagok pontos tartalmát a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa program Facebook-oldalán lehet megtekinteni. A nyeremények a Szabadság tér 6. szám alatt, a Városimázs Irodában vehetők át hétköznaponként 9–17 óra között, május 15-éig.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!