
Fotó: Bús Ildikó
Leginkább a gyerekek érdeklődését keltette fel a csillagászatról szóló éjszaka Sepsiszentgyörgyön.
2013. október 13., 20:212013. október 13., 20:21
Több mint ötszázan vettek részt a csillagászat őszi napjára szervezett eseményen szombat este. Az égbolt iránt érdeklődők nagy része gyerek volt, a kicsik kíváncsian néztek bele a Mikes Kelemen Gimnázium udvarán felállított távcsövekbe. Sötétedés után több látcsővel mutatták be a Hold felszínét és az égbolt szabad szemmel nem látható csodáit, a különböző ködöket, galaxisokat.
A szervezők szerencsésnek tartják, hogy az időjárás is kitartott, hiszen esős, felhős körülmények között aligha nézelődhettek volna az ég felé. A rendezvényen folyamatosan figyelhették a Holdat, a meghívott vendégek pedig segítséget is nyújtottak az érdeklődőknek, elmesélve, hogy mit látnak. Ugyanakkor kivetítették a Münzlinger Attila asztrofotós és a Vega csillagvizsgáló, valamint az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület (EMCSE) tagjainak fotóit, de mélyég-megfigyeléseket is végeztek, előadással egybekötve.
Mivel a csillagászat napján, október 12-én tartják a Nemzetközi Figyeld a Holdat napot is, a szervezők versenyt hirdettek a gyerekeknek, akik több szempontból is lerajzolták az égitestet. A versenyt két kategóriában, 10 év alatt és fölött hirdették meg, a nyeremények között pedig holdtérkép, csillagászati folyóiratok voltak. A rajzverseny nyertesei Bajkó Levente és Vidám Szabolcs lettek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
szóljon hozzá!