Nem tartják meg a kerékpáros felvonulást Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Szélmalomharcként jellemzik a sepsiszentgyörgyi biciklisek a kerékpárutakon szabálytalanul parkoló gépjárművezetőkre való figyelemfelhívást, így tiltakozásképp nem szervezi meg a Sepsi Bike Egyesület augusztusban a már megszokott hónap végi biciklis felvonulást. 

Bencze Melinda

2015. augusztus 19., 22:022015. augusztus 19., 22:02

„Az egyesületbe tömörülő kerékpárosok úgy érzik, hogy az általuk vonszolt kereszt igencsak nehéz, a bicikliutakon parkoló autósokkal pedig szélmalomharcot vívnak” – adta át a megyeszékhelyi kerékpárosok üzenetét Vrabie Kovács Zsolt a Sepsi Bike Egyesület elnöke. A kerékpáros hozzátette: „az autósok nincsenek belátással a biciklis társadalomra és a kerékpározókra, úgy gondolják, hogy ők uralják az utakat, és még azt a kevés lehetőséget is elveszik a biciklizők elől, amit a sepsiszentgyörgyi kerékpárutak nyújtanak nekünk”. Mindezt mérlegelve a megyeszékhelyi bringások úgy döntöttek, hogy augusztusban nem szervezik meg a már megszokott hónap végi biciklis felvonulást.

A tiltakozás célja különben a közlekedésben résztvevők kölcsönös figyelmének felerősítése, továbbá az empátia kialakítása a különböző eszközökkel közlekedők számára kijelölt terek használatát, valamint a bevett szokások megismerését illetően a mindennapos konfliktusok elkerülése végett. Mint ismeretes, a Sepsi Bike tagjai minden hónap végén szerveznek biciklis felvonulást, ezeken a város megközelítőleg háromszáz biciklise vesz részt. A kerékpáros közösség különben reménykedik benne, hogy a tiltakozó akció meghozza gyümölcsét, és a szeptemberi megmozduláson újra megszervezhetik a bringás eseményt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés