
Temesvár, Nagybánya, Kolozsvár és Bukarest jutott tovább az Európa Kulturális Fővárosa 2021 cím versenyének második fordulójába. A Székelyföld nevében pályázó Sepsiszentgyörgy, valamint Marosvásárhely is fennakadt a rostán.
2015. december 11., 17:372015. december 11., 17:37
2015. december 11., 19:042015. december 11., 19:04
Bejelentette az Európa Kulturális Főváros 2021 pályázat zsűrije a listát, amely azon településeket tartalmazza, akik továbbjutottak a második fordulóba. Az előválogatáson továbbjutottak nevét Steve Green, a zsűri elnöke jelentette be, eszerint Temesvár, Nagybánya, Kolozsvár és Bukarest maradt versenyben. Összesen 14 város pályázott a címre, köztük volt Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Gyulafehérvár, Arad, Bákó, Brassó, Brăila, Craiova, Jászvásár és Szucsáva. Az előzsűrizés eredményét azt követően jelentették be, hogy az előző két napon meghallgatták a pályázatok szóbeli bemutatását. A tizenkét tagú bizottság tíz tagját az Európai Unió különböző intézményei jelölték.
A zsűri arra kérte a versenyben maradt városok képviselőit, hogy egészítsék ki és tegyék jobbá pályázataikat, hiszen a következő megmérettetés augusztus és szeptember között lesz. Így várhatóan 2016 szeptemberében hirdetik ki a győztes romániai várost, amely 2021-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet viselheti. Abban az évben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagságra pályázó Szerbia és Montenegró egyik települése viselheti a címet.
Knop Ildikó, a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021 (i2021) projekt vezetője megkeresésünkre elmondta, nehéz ebben a helyzetben nyilatkozni, hiszen a csapatnak szívügyévé vált a kezdeményezés. Ami mindenkinek meglepetést okozott, hogy Nagybánya továbbjutott a második fordulóba. „Kíváncsian várjuk jövőben azt, hogy a négy város közül melyik nyeri el a címet, amelyet 2021-ben fog viselni” – fogalmazott Knop Ildikó.
A további konkrétumokat közösen fogjuk az elkövetkezendőkben eldönteni, nyilván nem haladunk majd olyan gyors ütemben, ahogyan a cím elnyerése esetében tudtunk volna, de a közösségtől és intézményektől kapott ötletek, javaslatok mindenképp felhasználhatók – részletezte Knop Ildikó. Hozzátette, az i2021 projekt idején elkészült Sepsiszentgyörgy kulturális stratégiája is a 2016–2021-es időszakra, most pedig a címre küldött pályázattal kapcsolatos értékelést és észrevételeket várják a zsűri részéről, hogy tudják, hol kell javítani.
Az Európa Kulturális Fővárosa 2021 pályázatait elbíráló zsűri tagjai az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Tanács és a Régiók Bizottsága nevezte ki, ugyanakkor a romániai Kulturális Minisztérium két tagot jelölt ki.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
szóljon hozzá!