Nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni! – forradalmasított diákünnepség

Március 15-ét újraértelmezve, a maguk módján emlékeztek meg a magyar szabadságharc és forradalom hőseiről csütörtökön a sepsiszentgyörgyi diákok. Az akciót pár napos gerillakampány előzte meg, amikor csak sejteni lehetett, hogy valami készül a városban.

Gy. Turoczki Emese

2014. március 13., 19:302014. március 13., 19:30

2014. március 13., 22:202014. március 13., 22:20

Március 13-a a te szabadságod napja – rejtélyes sms-ek, falragaszok terjesztették a hírt, majd egy titokzatos honlap is megjelent a közösségi oldalakon. Csütörtökön 13 órakor egy-egy toborzó csapat indult útnak a Mikes Kelemen Főgimnáziumból és a Székely Mikó Kollégiumból, hogy a másik iskolát ellepje és minél több diákot kicsaljon az udvarra. A fiatalok pedig jöttek, nem minden esetben céltudatosan, de a szervezők szándéka bejött, a tömeg ereje sokakat elragadott – ahogy a diákok fogalmaztak, jöttek, mert jönni kellett.

A Lábas Ház előtt találkoztak a két iskola tanulói, majd megérkeztek a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai is, és egy perc néma főhajtással adóztak a hősök emléke előtt. Ezt követően térfoglalásra került sor: az unitárius templom háta mögött található, a városban romkertnek nevezett helyre vonultak, amely ideiglenesen a Március 13 tér nevet kapta. Itt graffitit lehetett rajzolni, énekelni, netán fotózkodni az „1848-as krúval” – vagyis felszólíttattak a diákok, mindenki érezze jól magát. A fiatalok slammeltek, majd elhangzott az általuk újrafogalmazott 12+1 pontot.

A sepsiszentgyörgyi diákok 12 pontja és a ráadás
1. Kívánjuk a másság elfogadását!
2. Aktív társadalmi szerepvállalást!
3. Bizalom alapú társadalmat!
4. A saját elvek rugalmas kezelését!
5. Működőképes diákközpontú tanügyi RENDSZERT, a diákok egyenrangú félként való kezelését!
6. A nemzetiségek szabad egymás mellett élését!
7. Te magad légy!
8. Úgy szeresd önmagadat, mint felebarátodat!
9. Legyen hited!
10. Holnap se felejts el derűsen felkelni!
11. Magadnak felelj meg!
12. Nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni!
+1. Jövőre ugyanitt!

Csütörtökön kiderült, hogy óriási szükség van nemzeti ünnepünk újrafogalmazására. Ez különösen érvényes a diákokra, de nemcsak, szerintem a középgenerációra is – mondta el a rendezvényt követően Pálffy Tibor Hobo színművész, aki ötletadója volt a fiatalok ünnepforradalmasító akciójának. Kérdésünkre, hogy mi is volt a március 13-ai esemény, mosolyogva válaszolt, bár kissé hezitált, hogy jól sikerült vagy nagyon jól sikerült forradalomnak nevezze-e. A szervező diákok, akik az elmúlt két hétben lépésről-lépésre megtervezték a gerillakampányt, az esemény lebonyolítását, elmondták, talán elmélyülhet, megújulhat személyes kapcsolatuk a március 15-ei megemlékezéssel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés
2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
2026. január 08., csütörtök

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?

A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken

Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken
2026. január 05., hétfő

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen

Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen
2026. január 02., péntek

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél

Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

2025. december 29., hétfő

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön

A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön
2025. december 29., hétfő

Nem marad el az áremelés, de tűrhető a mértéke

A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.

Nem marad el az áremelés, de tűrhető a mértéke
Hirdetés