
Március 15-ét újraértelmezve, a maguk módján emlékeztek meg a magyar szabadságharc és forradalom hőseiről csütörtökön a sepsiszentgyörgyi diákok. Az akciót pár napos gerillakampány előzte meg, amikor csak sejteni lehetett, hogy valami készül a városban.
2014. március 13., 19:302014. március 13., 19:30
2014. március 13., 22:202014. március 13., 22:20
Március 13-a a te szabadságod napja – rejtélyes sms-ek, falragaszok terjesztették a hírt, majd egy titokzatos honlap is megjelent a közösségi oldalakon. Csütörtökön 13 órakor egy-egy toborzó csapat indult útnak a Mikes Kelemen Főgimnáziumból és a Székely Mikó Kollégiumból, hogy a másik iskolát ellepje és minél több diákot kicsaljon az udvarra. A fiatalok pedig jöttek, nem minden esetben céltudatosan, de a szervezők szándéka bejött, a tömeg ereje sokakat elragadott – ahogy a diákok fogalmaztak, jöttek, mert jönni kellett.
A Lábas Ház előtt találkoztak a két iskola tanulói, majd megérkeztek a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai is, és egy perc néma főhajtással adóztak a hősök emléke előtt. Ezt követően térfoglalásra került sor: az unitárius templom háta mögött található, a városban romkertnek nevezett helyre vonultak, amely ideiglenesen a Március 13 tér nevet kapta. Itt graffitit lehetett rajzolni, énekelni, netán fotózkodni az „1848-as krúval” – vagyis felszólíttattak a diákok, mindenki érezze jól magát. A fiatalok slammeltek, majd elhangzott az általuk újrafogalmazott 12+1 pontot.
A sepsiszentgyörgyi diákok 12 pontja és a ráadás
1. Kívánjuk a másság elfogadását!
2. Aktív társadalmi szerepvállalást!
3. Bizalom alapú társadalmat!
4. A saját elvek rugalmas kezelését!
5. Működőképes diákközpontú tanügyi RENDSZERT, a diákok egyenrangú félként való kezelését!
6. A nemzetiségek szabad egymás mellett élését!
7. Te magad légy!
8. Úgy szeresd önmagadat, mint felebarátodat!
9. Legyen hited!
10. Holnap se felejts el derűsen felkelni!
11. Magadnak felelj meg!
12. Nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni!
+1. Jövőre ugyanitt!
Csütörtökön kiderült, hogy óriási szükség van nemzeti ünnepünk újrafogalmazására. Ez különösen érvényes a diákokra, de nemcsak, szerintem a középgenerációra is – mondta el a rendezvényt követően Pálffy Tibor Hobo színművész, aki ötletadója volt a fiatalok ünnepforradalmasító akciójának. Kérdésünkre, hogy mi is volt a március 13-ai esemény, mosolyogva válaszolt, bár kissé hezitált, hogy jól sikerült vagy nagyon jól sikerült forradalomnak nevezze-e. A szervező diákok, akik az elmúlt két hétben lépésről-lépésre megtervezték a gerillakampányt, az esemény lebonyolítását, elmondták, talán elmélyülhet, megújulhat személyes kapcsolatuk a március 15-ei megemlékezéssel.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!