Nem a közé a tisztaság Háromszéken

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A Kovászna megyei önkormányzatok csupán mintegy 60 százaléka tesz eleget a tavaly módosított köztisztasági törvénynek, miszerint kötelezően ki kell fizetniük a szemétszállítás díját azon lakosok után, akik nem kötnek szerződést a köztisztasági céggel. A szolgáltató szerint a helyi szinten bevezetett, a hulladékszállító által kért díjnál magasabb illeték visszatérítheti a nyájba a „fekete bárányokat”, ám a polgármesterek tapasztalatai szerint ez sem hozza meg a várt eredményt.

Bíró Blanka

2015. május 07., 17:362015. május 07., 17:36

Tóth Birtan Csaba, a megye településeinek zömében szemétszállítást végző Tega Rt. igazgatója szerkesztőségünknek elmondta: a fizetést visszautasító önkormányzatok arra hivatkoznak, hogy a nem fizető lakók nem is tesznek ki szemetet, nem veszik igénybe a szolgáltatást, így nincs miért fizetni. „Azt próbáljuk elmagyarázni, hogy aki nem szállíttatja el szakcéggel a hulladékot, az valószínűleg az éj leple alatt kihordja az erdő alá vagy a patak medrébe. Ezt kell megakadályozni” – magyarázta az igazgató.

A köztisztasági szolgáltatást szabályozó törvény értelmében egy településen dolgozó szakcég köteles elszállítani mindenki szemetét, akkor is, ha egyesek nem kötöttek velük szerződést. A cég és az önkormányzatok közösen összesítik, hogy hányan „maradtak ki”, és helyettük a településeknek kell kifizetniük a szemétszállítási díjat.

Magasabb helyi illetékekkel „védekezhetnek”

Ennek kompenzálására az önkormányzatok különleges köztisztasági illetéket vezethetnek be tanácsi határozattal. Az igazgató hangsúlyozta, ha ez az illeték magasabb, mint a szemétdíj, akkor idővel mindenki rájön, hogy érdemesebb megkötni a szerződést. Azoknak a településeknek, melyek nem fizetnek, és az illetéket sem vezették be, a Tega felajánlotta, hogy segít a tanácsi határozattervezetek megfogalmazásában.

Az igazgató felhívta a figyelmet, hogy azokat az önkormányzatokat, melyek nem vezetik be az illetéket, és a szerződés nélküli lakók szemetének elszállításáért sem fizetnek, 10–15 ezer lejre bírságolhatja a környezetvédelmi őrség.

A vállalat már januártól számlázza az önkormányzatoknak a szerződést nem kötő polgárok utáni díjat, ezt a települések egy része még nem fizette ki. Mintegy százezer lakos szemetét szállítják el, és azokon a településeken, ahol jelen vannak, a lakosság egyharmada nem kötött szerződést. Tóth Birtan Csaba hangsúlyozta, minél több ügyféllel állnak szerződéses viszonyban, annál kedvezőbb díjszabással dolgozhatnak.

Falvakon felemás a köztisztasági díj fogadtatása

Ozsdolán már év elején bevezették a helyi köztisztasági illetéket, ellenben nagyon nehézkesen tudják behajtani – mondta el megkeresésünkre Brănduș-Dendyuk Szilveszter. A polgármester kifejtette, amíg a lakosok nem szorulnak rá valamilyen ügyben az önkormányzatra, addig nincs eszközük, hogy behajtsák a pluszilletéket, és addig a köztisztasági vállalatnak sem tudnak fizetni. Ha a lakosoknak igazolásra, bizonylatra van szükségük, akkor azt a törvény értelmében csak úgy állítják ki, ha az elmaradásokat kifizetik, és akkor a köztisztasági illetéket is behajtják.

Brănduș-Dendyuk Szilveszter elmondta, minden esetet külön megvizsgáltak, és tényleg vannak néhányan, akiknek semmi bevételük sincs – ők nem is szemetelnek, hiszen nem vásárolnak semmit, egy-egy ebédért járnak el napszámba. Ezért megpróbálnak megegyezni a szolgáltatóval, hogy őket vegyék le a listáról. A lakosok kizárólag kivételes esetekben mentesülhetnek a köztisztasági illeték alól: azok, akik csak ki akarnak bújni a kötelezettség alól, nem számíthatnak elnézésre – szögezte le a község vezetője.

Ozsdolán egy személyre évi 75 lej a köztisztasági illeték, egy háztartásban legtöbb négy fővel számolnak. Eközben a szolgáltató évi 60 lejt számláz hasonló feltételek mellett. Az évi 15 lej különbözet a községháza költségeit fedezi, hiszen ha a hulladékot nem vitetik el a szolgáltatóval, valószínű, hogy kiviszik az erdő vagy patak mellé, azt pedig az önkormányzat kell utólag összeszedesse – fejtette ki a polgármester.

Előpatakon ezzel szemben nem vezették be a különleges köztisztasági illetéket, és nem is fogják – közölte Kovács László polgármester, aki szerint a köztisztasági vállalat „nem adhat utasításokat” nekik. Előpatakon sok roma család él – ők évekkel ezelőtt megkötötték ugyan a szerződést a céggel, átvették a szabványkukákat, de azután nem fizettek egy lejt sem. A Tega most beperelte őket, és amíg az eljárás zajlik, a községháza nem avatkozik be – vázolta álláspontját Kovács László.

Egyelőre úgy oldották meg az előpataki hulladékszállítást, hogy kitettek a faluba két nagy konténert, a lakók abba hordhatják a szemetet, és a szállítás költségeit az önkormányzat fedezi. Ezt a pénzt elosztják, és mindenkitől visszatartják a ráeső részt, amikor szociális segélyt vagy fapénzt kapnak. „Olyankor nagy az elégedetlenség: kiabálnak, szitkozódnak, de más megoldást nem találtunk” – szögezte le az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés