Huszonegy végző diák pályázik a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által meghirdetett Szent György kiválósági ösztöndíjra. Az elbírálást követően november 27-ig hozzák nyilvánosságra az öt győztes pályázó nevét.
2013. november 14., 17:472013. november 14., 17:47
A legtöbben, kilencen a Székely Mikó Kollégiumból tettek le pályázatot, haton a Mihai Viteazul Líceumból, hárman a Mikes Kelemen Főgimnáziumból, ketten a Plugor Sándor Művészeti Líceumból és egy diák pedig a Puskás Tivadar Szakközépiskolából. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testülete ötöd alkalommal részesít kiválósági ösztöndíjban öt olyan XII. osztályos diákot, akik az általános tanulmányok terén kiemelkedő eredményeket értek el. A benyújtott pályázatok elbíráláskor a zsűri figyelembe veszi a diákok IX–XI. osztályokban elért tanulmányi eredményeit, és a nemzetközi, országos, illetve megyei tantárgyversenyeken elért eredményeit is. Az ösztöndíjra javasolt diákok névsorát november 27-ig hozzák nyilvánosságra a városháza honlapján, az óvásokat november 27-29 között lehet benyújtani. A Szent György ösztöndíj értéke egyenként 3000 lej. A tanulmányi ösztöndíjat 2009-ben osztották ki először, kezdeményezője pedig Mădălin Guruianu tanácstag volt.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
szóljon hozzá!