
Legelőfelméréseket végeztek Zágonban, amely a Zágoni Szarvasmarha Tenyésztő Egyesület által bérbe vett területek állapotfelmérését szolgálta, hogy kiderítsék, mely parcellákra igényelhető támogatás, illetve hol kell takarításokat végezni.
2014. május 16., 18:012014. május 16., 18:01
2014. május 17., 11:462014. május 17., 11:46
Zágonban összesen 650 hektár legelő feltérképezésére került sor azokon a területeken, amelyeket a Zágoni Szarvasmarha Tenyésztő Egyesület vett bérbe a helyi önkormányzattól. A felmérések célja azon területek beazonosítása, amelyek jogosultak a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (APIA ) támogatásra, illetve azoké, amelyek megtisztításra várnak.
A feltérképezést nehezítette, hogy a GPS-t igénylő munkálatokat csak gyalogszerrel lehetett elvégezni, emiatt – amíg a szakemberek a teljes területet lefödték – két és fél hónap telt el. A község nemrégen csatlakozott az AgroSic egyesülethez, utóbbi munkatársai partnerek voltak a nagyszabású legelő feltérképezésben.
Orbán Miklós, az AgroSic egyesület vezetője elmondta, hogy a parcellák digitalizálása több szempontból is fontos volt, hiszen így lehetőség volt a területek pontos helymeghatározására, valamint a legelők állapotfelmérésére is. „Fényképes dokumentáció készült azokról a területekről, ahol legelőtakarítási munkálatok elvégzésére lesz szükség. A felmérés során kiderült, hogy 500 hektárnyi terület használható legeltetésre, és igényelhető rá állami támogatás. A számottevő, 150 hektárnyi különbség abból adódik, hogy a területek nem voltak kellőképpen takarítva” – tette hozzá az egyesület vezetője.
A jövőben a dokumentációt, amelyet sikerült összeállítani a Zágoni Szarvasmarha Tenyésztő Egyesület terület tisztítási célokra fogja használni, ugyanakkor ezek elvégzése után már ezekre is igényelhető lesz az APIA-támogatás.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!