
Egy férfi munkavégzés közben megsebesült egy megyeszékhelyi cégnél. A vállalkozás két alkalmazottja egy nem működő villás targoncát próbált elmozdítani, egyikük azonban beszorult a targonca és egy oszlop közé – tájékoztatott Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő.
2014. október 16., 14:142014. október 16., 14:14
A 46 éves férfit a a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba szállították. A férfi deréktájékon sérült. Sérüléseit ellátták, és már haza is engedték – tájékoztatott Nagy D. István, a kórház szóvivője.
Az ügyben kivizsgálás indult annak érdekében, hogy megállapíthassák, minden törvényes előírásnak megfelelő óvintézkedést megtettek vagy sem az adott munkahelyen.
„Maga a cég vizsgálja ki a baleset körülményeit, hozzánk teszik le láttamozás miatt, ha munkabaleset, a férfi 100 százalékos betegpénzt kap teljes felépüléséig” – tájékoztatott a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség vezetője. Ördög Lajos elmondta: egy héttel korábban halálos balesetet jegyeztek: egy targoncát le akartak emelni egy szállító járműről Kökösben, amikor a targonca villája leszakadt és halálosan megsebesített egy 60 éves férfit. „Azt az ügyet mi vizsgáljuk ki, megállapítjuk ki a hibás” – mutatott rá Ördög.
Havonta 5-6 munkabalesetet jegyeznek a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőségen. Idén ezek közül kettő volt halálos kimenetelű, tavaly három halálos munkabaleset történt.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!